Levél egy apja fiához

Azért írok neked, hogy tudd: miután tegnap kitettem egy névtelenül is apádra utaló cikket a Facebook oldalamon, amihez rövid idő múlva gyermekeim anyja habozás nélkül (elsőként!) néven nevezte őt; szóval ezek után valóban kínos volt nekem, hogy tegnap éjjel véletlenül összefutottunk, s bár nem „menekültem” – ahogy utánam kiáltottál, mielőtt beszálltam egy autóba – csak zavarodottan elmentem, mert megérkezett az előrendelt kocsim.

Amikor tehát megosztottam ezt (az egyébiránt gyáva) bulvárcikket, amikor magamban azt gondoltam, hogy „végre!’”, amikor magam előtt láttam apádat, ahogy az önelégült, dölyfös mosoly megfagy az arcán, és a testhezálló III. Richard helyett épp Szent Johannát, vagy Szent Ferencet készül eljátszani… nos, akkor megfeledkeztem arról, hogy ennek az embernek van egy fia, egy lánya, meg még egy fia, meg egy felesége, és ezek közül én bizony ismerek is egyet-kettőt, sőt, nincs is különösebb okom arra, hogy őket (benneteket) egy kalap alá vegyelek vele, főleg azért, mert például a fiúk ugye nem is tehetnek az apáik bűneiről…

Zavarban voltam tehát néhány másodpercig, amikor megláttalak és odabiccentettünk egymásnak, mert elszégyelltem magam, hogy rátok nem gondoltam, de azok után, ahogy utánam jöttél, ahogy kérdőre vontál, ahogy kissé fenyegetően utánam szóltál, hogy „menekülsz bazd meg?” – akkor kicsit átértékeltem a zavaromat, mert most már bizony úgy gondolom, hogy te például valamilyen szinten cinkos és vétkes vagy abban a rendszerben, amit atyád működtetett, és még a mai napig is működtet.

Most tehát azért írok neked, mert… egyrészt kikívánkozik belőlem. Mert én is apa vagyok, ugyanakkor még „gyerek”. Mert talán szoktak néha engem is a hátam mögött olyannal vádolni, ami bizonyára nem esik jól a gyerekeimnek, és apámat is szokták hírbe hozni így-úgy, ami nekem sem esik jól. Az érzést, mint apa, és mint gyerek tehát ismerem, és emiatt voltam zavarban, amikor tegnap véletlenül összefutottunk – azonban jelen esetben ennél többről van szó, és nem szeretném, ha bárki úgy gondolná, hogy egy megszokott család körüli viszály összekeverhető lenne olyan traumákkal, amit atyád áldásos működése során érzett át többszáz ember. És most jön a másrészt – ha már egyszer volt egyrészt… Szóval másrészt azért írok, mert valahogy naivul abban reménykedem, hogy hátha sikerül benned megpendíteni egy olyan húrt, amitől talán egy kicsit elgondolkozol azon, hogy vajon egyfajta gyermeki szolidaritásból, szeretetből, vagy épp az önvédelmed illúziójaként magadra erőltetett struccpolitikus vakságból körömszakadtáig akarod-e védeni a védhetetlent, vagy pedig tökösen végre felnősz és leszakadsz attól az atyai függéstől, ami kétségtelenül biztosított neked egyfajta kényelmet, sikert, reflektorfényt, pénzt – de megbecsülést aligha…

Pontosan tudod: apáddal én már jó régen megszakítottam minden kapcsolatot – no, nem mintha addig kebelbarátok lettünk volna, de azóta a köszönését sem fogadom – úgy, hogy a főpróbahét előtt két nappal gyakorlatilag fölálltam próba közben, és faképnél hagytam bemutatót, barátot, társulatot, szerelememet, és nem utolsósorban a karrieremet. Tettem mindezt azért, mert az a módszer, az a tónus, az a mérhetetlen aljassággal véghezvitt szándékos hátráltatás, az a másokat egymás ellen hergelő hangulat, és mindenek fölött az a mocskosan alpári üvöltés, amit jóatyád művelt a kórussal, a kis szereplőkkel, a színpadi műszakkal (a főszereplővel bezzeg nem mert ordítani!) az én próbáimon, teljesen ellehetetlenítette a munkám tisztességes elvégzését, és annak elvárt eredményét (a sikert), valamint rendezői tekintélyemet és önbecsülésemet. De ez nem volt véletlen. Ez volt a cél, ezért hívott engem oda. Hogy egy életre eltegyen engem láb alól, mint olyan riválisát, aki ugyanakkor mertem (nem esélytelenül) pályázni ugyanarra a székre, amire ő. És én ostoba pedig belesétáltam ebbe a csapdába, és nem azért mert nem tudtam pontosan előre a tervét, hanem azért, mert bíztam a címszereplő barátom védelmező tekintélyében. (Nem kellett volna, de ez már egy másik operett)

Ezt követően pár évvel, apád, a szülés után visszatérő, közimádatnak örvendő páromat bosszúból úgy baszta ki a színházból, hogy a taknyán-nyálán zokogva tudott csak kibotorkálni abból a színházból, ahol majd húsz évig volt megbecsült tag. Mindezt apád kéjesen nézte végig, de még ahhoz sem volt elég tökös, hogy ő rúgja ki, ezt az aktust a hűséges fegyverhordozó famulusára bízta, ő csak a háttérből figyelve konstatálta a hatást.

Azonban mielőtt akár te, akár más azzal vádolna engem, vagy gyermekeim anyját, hogy személyes okokból kívánjuk annyi év után az igazságtételt, valami piti kis bosszúvágy által vezéreltetve, szeretném gyorsan leszögezni, hogy nem. Erről szó sincs, ugyanis tulajdonképpen hálásak vagyunk neki mindketten azért, hogy ebből az operett-bűvkörből egyszer és mindenkorra kikerültünk.

Ráadásul azért is vagyok kénytelen mégis ezekkel a személyes történetekkel kezdeni ezt a hosszú moralizálást, mert nagyon nem szeretnék (sem én, sem gyermekeim anyja) a hamarosan kirobbanó hatalmas botrány hullámain szörfözni a későbbiekben, nem akarok (felteszem, ő sem) bármiféle bulvármédia érintettként, tanúként, jólértesültként sem ellene, sem az áldozatai mellett „közszerepelni”, én inkább egyfajta vörös jelzést gondolnék leadni most, mielőtt kitör egy borzalmas hurrikán erejű vihar. Mert ki fog. Ebben biztos vagyok.

Persze ebben a közelgő botrányban természetesen kapóra jön most mindenkinek a hetek óta citált előszél, de hol vannak ezek a szexuális visszaélések azokhoz képest, amik most fognak felszínre kerülni?!

Merthogy Marton László se nem bűnöző, se nem szexuális ragadozó, se nem erőszaktevő, de még csak nem is zaklató. Marton „von haus aus” egy jó családból származó szerencsés ember volt, a sors kegyeltje, egy elegáns, finom úr, kellemes társalgó, jó diplomáciai érzékkel és jó megérzésekkel megáldott színházi ember. Marton soha nem volt igazán nagy művész, ellenben egy biztos kezű, jó ízlésű, simulékony, konfliktuskerülő, egyszersmind megoldó és megvalósító színi direktor volt – ami cseppet sem lebecsülendő, mert az ilyen emberekből talán még kevesebb is van, mint az igazán nagy művészekből. Senkit nem tett tönkre szándékosan, talán még szándékán kívül sem. Ez is ritkaság. 

Az, hogy a Vígszínházból regnálása alatt távozott Darvas Iván, Bánsági Ildikó, Hernádi Judit, Tordy Géza, Reviczky Gábor, Szakácsi Sándor, Szilágyi Tibor, Gáspár Sándor, Rudolf Péter, Méhes László, Egri Márta, Szombathy Gyula, Balázs Péter, Pápai Erika – akik egytől egyik vérbeli „vígszínházi” színészek voltak – ugyan több, mint elgondolkodtató, de sem a Popfesztivál, sem a Padlás, sem a Királyi vadászat, sem a Jó estét nyár, jó estét szerelem, sem az Össztánc, sem a Pál utcai fiúk sikerét nem lehet tőle elvitatni. 

Amikor azonban a kor színházi kánonjának megfelelni vágyó „művészi” produkciókat hozott létre, vagy épp olyan alkotóknak, rendezőknek ajánlott lehetőséget, akiktől az önigazolását remélte, nos, akkor többnyire lukra futott – ezek a vígszínházi fiaskók sem neki, sem pedig az általa meghívott művészeknek nem álltak jól. 

Mint ahogy – a jelek szerint – az sem állt jól neki, amikor megpróbált úgy csajozni, ahogy azt James Bond, Indiana Jones, Woody Allen, vagy Clint Eastwood szokta… S bár Marton egy elegáns, finom úriember volt, mégis arra vágyott, hogy olyan kemény legyen, mint Clint Eastwood, olyan kalandos, mint Indiana Jones, olyan vakmerő, mint James Bond, és olyan vicces, mint Woody Allen. Az ő vétsége tehát pusztán annyi, hogy ezt is benézte, akár a Zsótér Sanyi Kék madarát… 

Ahogy a Vígszínházban aránytévesztés volt a Koltai Tamáshoz való igazodási kényszer, ugyanilyen disszonáns volt ő is ezekhez az idolokhoz viszonyítva, mert Marton ezeknél a macsóknál jóval puhányabb, gyávább, simább és unalmasabb karakter volt, épp ezért tőle rettenetesen hamisan hatott, amikor úgy viselkedett fiatal, csinos nőkkel, ahogy azok a férfiak, akiket a lelke mélyén irigyelt. Ha Clint Eastwood, Indiana Jones, James Bond, vagy akár Woody Allen tette volna oda egy fiatal lány kezét a sliccére, vagy a lakására hívta volna korrepetálni, vagy az irodájában szorította volna a falhoz a nőt, biztos, hogy a vége egy orbitális – vagy épp vicces – baszás lett volna. Martonnál maradt a disszonancia. Mint a Vígszínházban. 

Amit a pályáján megúszott, azt a nőkkel szemben nem.

Tanulság: a nők veszélyesebbek, mint a színház…

De hadd térjek végre a lényegre: lássuk, vajon a férfiak lesznek-e olyan tökösek, mint a nők?! Csak akkor bátrak a vadászok, amikor egy döglött oroszlánba lehet belerúgni (és most nyilván nem Sárosdi Lillára gondolok), vagy egy élő vaddal is szembe mernek nézni?!

Apád egy – kétségtelenül sikeres – rendszert működtet immár közel 18 éve, azonban a csillogó, flitteres operett-világhoz, a szárazjégtől és lézerfényektől vibráló musical-színpadhoz rengeteg könny, lelki és szexuális megaláztatás, abúzus, verbális és fizikai bántalmazás tapad.

Apád zsidó (mint ahogyan én is) és köztudottan biszexuális (mint ahogyan én nem).

Azért írom le ezt itt és most én, mert szeretném elvenni az élét mindkét ténynek. Mások úgyis ezen fognak csámcsogni. Pedig ezek egyike se szégyen, nem is vád, ezek nem betegségek, nem is bűnök, mint ahogy az sem, hogyha valaki történetesen heteroszexuális és keresztény. Arról persze a magyar ugar, a hagyma-, pálinka-, és szájszagú hazug erkölcsök, és mindezeknél még jóval álszentebb feudális kurzus tehet, hogy a XXI. század Európájában itt még mindig félni szoktak néven nevezni a dolgokat. Nevezetesen: „apám körül volt metélve, ráadásul igazi libidót csak a saját nemem vált ki belőlem, az ágyam a magánügyem, tessék ezt tiszteletben tartani, maradok őszinte hívük, és persze éljen az operett!” Tudom. Nem könnyű. De ehelyett fényes esküvővel a Bazilikában, és egy „butaság miatt” szétment álomprimadonnával kampányolni… szerintem ehhez gyomor kell. Hányni szabad?

Nem a bi-, vagy homoszexualitását kell tehát szégyellnie, nem is a zsidóságát, hanem azt, ahogy más emberekkel – főleg kiszolgáltatott, lányos fiúkkal, kiskorúakkal és gyengékkel – bánik, ahogy őket használja kénye-kedve szerint.

Te már láttad azt a híres noteszt, amibe apád jó előre beleíratta az asszisztensével, hogy a próbafolyamat alatt mikor és kibe fog belemászni, tönkretenni, megalázni? Csak, hogy tudja, hogy hol a helye. Nem? Akkor majd kérd el, nézz bele és gondolkodj el rajta. És arról sem tudsz, vagy pedig csak nem zavar, hogy egy vidéki városban az alsóneműjétől megszabadított kiskorú fiúgyereket fenekelt el a férfivécében az ölére fektetve? És amikor a magukból kikelt, vagy épp megzavarodott szülők berontottak az (azóta öngyilkos lett) igazgató irodájába, majd miután az igazgató kiállt mellettük és megígérte nekik, hogy nem fogja elsikálni az ügyet, a szülők rá pár napra visszavonulót fújtak, mert apád valahogy, valamivel rávette őket arra, hogy mégse tegyenek feljelentést? És ez nemcsak egy helyen, nemcsak egy alkalommal történt meg.

És amikor apád nem egy alapvetően heteroszexuális férfit térít el a „helyes” útra? És amikor behívatja az irodájába a kiszemelt fiatal tehetséget, és közli vele, hogy a hőn áhított szerepet csak akkor kaphatja meg, ha „kedves lesz” hozzá? Én speciel tudok olyan emberről is, aki közölte vele, hogy „kösz, de ilyen áron inkább nem kérem”… de a legtöbben inkább a szappanért való lehajlást választották.

Láttad már amikor apád többszáz ember előtt szándékosan aláz meg másokat? Akár egyéneket, akár csoportokat? Átélted már, amikor páros lábbal száll bele valakibe, ameddig az ki nem készül, el nem kezd zokogni, vagy akár az átélt stressz hatására el nem viszi a mentő? Nem is hallottál ilyenről? Vagy ezekkel te egyetértesz? Soha nem mondtad még neki, hogy „apa, ne má!”

Azon sem gondolkodtál még el soha, hogy vajon az rendjén van-e hogy atyád színházában már évek óta véletlenül te játszod az összes jelentős főszerepet, amikor ezek többségére nálad bőven lenne alkalmasabb színész? Hogy viseled el ezt a helyzetet? Vagy te is meg vagy félemlítve, mint a többiek? Homokba dugod a fejedet, mint oly sokan ebben az országban, vagy egyenesen imádod azt, hogy apád egy ekkora mágus, és belőled is sztárocskát csinál azon a porondon ahol ő a cirkuszidomár? Feladtad az önbecsülésed, vagy sose volt? Félrenézel, és élvezed a kiváltságosok előjogait, vagy időnként felbuggyan benned valami émelyítő morális keserűség?

Pár éve – amikor ismét megpályáztatták a színházat, és apád már nem pályázhatott, mert túllépte a korhatárt – puhatolóztak nálam többen is, hogy lenne-e kedvem pályázni. Azonnal rávágtam: nem. És nemcsak azért nem, mert már sem ambícióm, sem esélyem nincs erre, hanem azért sem, mert azt is láttam, hogy ezt a fajta tündöklést; a tehetségkutató showk döntős (vagy épp kieső) friss húsokra; a lelkes tini tapsoló „vattákra” épülő sikerszínházat, amit apád a feledhető emlékű hullatehetségtelen elődje után épített föl – megjegyzem: onnan nem volt nehéz – folytathatatlan nélküle, az ő diabolikus, cézári allűrökkel operáló lénye nélkül. És aki elmozdítja őt, azt kockáztatja, hogy nélküle szétesik ez a kártyavár. 

De miért pont most?

Mert minden változáshoz meg kell találni a megfelelő pillanatot. Ritmusérzék nyilván kell hozzá. Amikor valaki úgy akar forradalmat csinálni, hogy senki nem sorakozik fel mögötte, viszont előtte minden fegyver csöve rámered, az balek vagy mártír, akikkel tele van a temető. Most még ugyan tömegesen félnek az emberek a zsarnoktól, de egyszer minden diktátor elbukik. Most még hiába tudja mindenki pontosan, hogy ami itt folyik az tarthatatlan, az egy bűzös-bűnős fertő, de mégis kussolnak, mert vagy féltik az egzisztenciájukat, vagy épp egyenesen arra vágynak-várnak egyesek, hogy a nyalással, a behízelgéssel, a cinkos együttműködéssel, a szappanért való lehajlással, másokon való átgázolással egy centit előbbre juthatnak. Mert erre tanítja, erre sarkallja őket a környezet, az iskola, a munkahely, a „ne szólj szám, nem fáj fejem”, a gyengék iránti közöny, az áldozathibáztatások, és persze a fortélyos félelem, ami már oly régen igazgat.

De most talán történik valami – ezért is csillant föl bennem a remény, ezért is provokáltam a Facebook posztommal, hogy ki meri először leírni apád nevét, és ezért írom neked most ezt a nyílt levelet. Neked írom, nem apádnak. Vele nincs miért leveleznem, meg ő már nagyon hamarosan múltidő lesz. Nem egy nagy korszak lesz vele együtt lesöpörve, hanem csak egy zsarnok bábszínháza.

De te még dönthetsz úgy, hogy az utolsó utáni pillanatban elszakadsz tőle, és sűrű bocsánatkérések közepette megpróbálod az áldozatok, a megalázottak, a sértettek helyébe képzelni magadat. Ez nem azt jelenti, hogy tagadd meg az apádat. Nyilván nem szükséges apád ellen fordulnod, ezt senki nem kérheti, ezt senki nem várhatja el tőled. De ha csak ellépsz mellőle, akkor így még emelt fővel is távozhatsz, és talán néhány év önkéntes vidéki száműzetést követően még az sem kizárt, hogy egy érettebb, tapasztaltabb színészként és jobb emberként fehér lovon térj vissza majd.

Te döntesz, hogy mit választasz. Én drukkolok neked! Mint apa. És mint fiú.

Reklámok

168 responses to “Levél egy apja fiához

    • Véletlenül akadtam a levélre és a lelkiismeretem nem hagyta,hogy szó nélkül elmenjek mellette. Először meg szeretném köszönni Kalmár Péternek,hogy nagyon sok megfélemlített,kiszolgáltatott,megalázott /akik még maguk előtt is szégyenlik/ ember helyett megírta ezt a levelet. Minden elismerésem az övé,hogy bevállalta azt a szemét áradatot amit ez a negatív tömb majd produkálni fog.Mindenkitől elnézést kérek,de a levelemet tegező stílusba fogom írni,mert amit közölni akarok azt így könnyebb megfogalmazni /akorom is felhatalmaz erre/.
      Végigolvastam az egészet,találtam szilárd erkölcsi alapokon álló építő válaszokat,de voltak elkendőző a mocskot eltakarni igyekvő áll humánus jellemhibás megjegyzések is.
      Ezzel a levéllel számukra is válaszolok,valamint a másság tetszetős fogalma mögé bújt BUZIKHOZ,akik aberált dolgaikkal

    • /folytatás/ Külön szólok majd a másság tetszetős fogalma mögé bújt BUZIKHOZ,akik aberált dolgaikat igyekeznek minél szélesebb körbe elterjeszteni,úgy beállítani mintha ez természetes lenne, de NEM AZ.
      Hogy mondanivalóm érthető legyen egy pár dolgot ismertetnem kell.Mi emberek elbukott teremtmények vagyunk és azért vállaltuk az életet,hogy jobbakká legyünk, negatív hajlamainkat,tulajdonságainkat letéve ISTEN felé
      felé fordulva a szeretet törvénye alapján éljük életünket,az életünk nem egyszeri, már sok testöltés van mögöttünk annak ellenére,hogy velünk/nem hátsó szándék nélkül/ ezt akarják elhitetni.Az ember egy hármas lény test, lélek,szellem egysége.
      TEST: az egy munkaruha amivel a fizikai síkon hatni és cselekedni tudunk.
      Lélek:a szellemnek a megjelenési burka,hajlamok tulajdonságok tárháza. /A szellemvilágban a lelken eltakarhatatlanul látszik a bűneinek,negatív hajlamainak a lenyomata, bárki ránéz tudja kivel áll szembe,ellentétben a földön,itt gondosan el tudják takarni a LÁTSZATTAL.
      Szellem:az Isteni szikra amiért magasabban állunk az állatoknál,mivel Isten parányával rendelkezünk ezért teremtő erővel bírunk. A mi teremtményeink a kisugárzott érzéseink és gondolataink amik komoly ható erővel rendelkeznek.
      Ezek az érzések oda mennek oda tapadnak ahová mi azt elküldjük./ezek elöl nincs elbújási lehetőségünk hiába csináltuk a háttérbe,titokba./ Ezek lehetnek örömteli, boldogító, hálás,szeretettel átitatott stb. pozitív érzések és gondolatok,de lehetnek fájdalmas,megalázott,gyötrő keserű,átkos stb. érzések
      attól függően, hogyan cselekedtünk, viselkedtünk, beszéltünk stb.a másik embertársunkból mit váltottunk ki.A cselekmények,történések mind az időbe vannak amik eltűnnek, csak az érzés lenyomatok tapadnak hozzánk amiket ebből a fizikai világból a másik világba magunkkal viszünk. Amikor átkerülünk és “megméretik” az életünk a serpenyőkbe ezek kerülnek,abszolut nem mindegy melyikbe mennyi kerül. Krisztus erre utalt amikor azt mondta: “gyűjtsetek kincset a mennybe ami a rozsda és a moly mem emészt meg”,ezek a kincsek az emberi kapcsolatokba vannak. Amikor átkerülünk nem azt fogják megkérdezni milyen”polcon” ültél,hány házad volt,mekkora vagyonnal rendelkeztél,hanem azt az egyszerű kérdést teszik fel: MENNYI SZERETETET ADTÁL:vajon,hogy állsz a válasszal? Mindent itt kell hagyni amiért esetleg a lelküket adtuk cserébe,hogy birtokolni tudjuk, úgy csináltunk mint Fauszt az ő lelkéért is eljött az ellentét/az ördög/ mint ahogy a miénkért is el fog jönni ha úgy élünk.Nem azért kaptátok meg a hatalmat embertársaitok felett hogy azt önző módon gőgösen az alattatok lévőket letaposva kifordult hajlamaitokat kiélve “URALKODJATOK”,hanem a beosztottaitokat tisztességes becsületes munkára neveljétek a ti nagyobb világosságotokkal őket a jó útra vezessétek
      segítsétek őket szeretettel életük nehézségeinek megoldásában stb.Milyen érzéseket táplálnak veletek kapcsolatba beosztottaitok-ez lesz életetek “gyümölcse”
      Kerényi! és a te hozzád hasonlókat kérdezem : Ennek a tükrébe hogyan áll ÉLETEITEK MÉRLEGE ? Nem az a lényeg hogy itt miként mossátok ki magatokat az örökkévalóság szempontjából ez SEMMIT nem jelent.Azért mert ti nem hiszitek,hogy el kell számolnotok mocskos életetekkel az még nem azt jelenti hogy az úgy is van.Olyanok vagytok mint a strucc,aki azt hiszi,ha beledugja a fejét a homokba a körülötte lévő világ is megszűnik mert nem látja.
      Azoknak az embereknek az életével neked kell elszámolni,akiket aberált hajlamaiddal megrontottál megfertőztél így a lejtőre löktél!!! Minden cselekedet megtermi a maga gyümölcsét, miként a magok is.Az érzések amiked az ezek az emberek nap mint nap feléd küldenek milyen jövőt teremtenek neked?Mindez addig tart még a kiegyenlítés a megbocsátás meg nem történik, dehogy ez megtörténjen ahhoz bocsánatot kell kérni,nem a beosztásod hanem
      ez mutatja meg nagyságodat ha ezt meg tudod tenni,valószínű sok dolgod lesz.
      Isten nem a bűnös halálát akarja hanem azt,hogy megtérjen és éljen,arra kérlek benneteket ,forduljatok meg gonosz utatokról /amire valamikor az ellentét rávezetett titeket/,mert igazán az késik el aki el sem indul.
      Most a BUZIKNAK szeretném megmutatni azokat a dolgokat,ami ennek az aberáltságnak a hátterébe állnak.Sokan azzal takaróznak ,hogy nem tehetnek
      róla ilyenek a génjeik.Nem azért buzi valaki mert a génjei olyanok! Azért olyanok a génjei mert LELKI DEFEKTES és így csak ilyen testet építhet magának!! De miként alakult ki ez az állapot??Az illető az előző életeinek folyamán a másik nemmel szemben hatalmasakat vétkezett aminek következményeivel nem akar szembe nézni ki akarja kerülni,ha a másik nemhez kapcsolódik feltétlenül megjelennek a következmények, a nemi ösztönök hajtják ezért a hasonló neműek felé fordul.Be kell vállalni a másik nemmel lévő kapcsolatot annak ellenére hogy tudja hogy nem lesz könnyű.
      Az Isteni törvényeket büntetlenül áthágni nem lehet,ne a jelen életbe gondolkozzatok a természettörvény elöl nem menekülhettek.a szembesülés előbb utóbb mindenképpen bekövetkezik. Látszólag úgy tűnik- mivel az Isteni
      kegyelem időt ad a megfordulásra,az okra nem azonnal jön az okozat-hogy a rossz cselekedeteket büntetés nélkül lehet végezni,nem jön a következmény,DE JÖN!! A buziságra hajlókat egy ilyen lökéssel amit ti adtok neki végérvényesen elindítjátok a bukás útján,ahelyett hogy visszatartanátok
      Olyanok vagytok mint a pestises ember amihez nyúl azt megfertőzi azt.
      Emlékezzetek a bibliai Szodomára és Gomorára.Két idegen férfi jött a városba Lót-hoz ezt asok buzi meglátva követelik Lót-tol adja ki nekik meg akarják ismerni /az -az magukévá tenni/ Az ítéletük a két bűnös város elpusztítása lett,elég világosan kitűnik ISTENNEK A BUZISÁGHOZ VALÓ HOZZÁÁLLÁSA .
      Ti sem számíthattok jobbra,nehogy azt gondoljátok hogy megúszhatjátok a következményeket.
      Én magam jártam már a másik oldalon ami az életem legcsodálatosabb élménye volt. Nagyon sokan voltak ilyen alkalommal a pokolba is nézzétek vagy hallgassátok meg ezeket a beszámolókat így legalább megtudjátok hova igyekeztek. Egyenlőre a megfordulásra még mindig van lehetőségetek,hogy még meddig lesz nyitva az “ajtó” szerintem nem sokáig ,most megy a szétválasztódás.

  1. évtizedek óta nézem messziről, hogy mit csinál ez az ember. ha minden bűnéért elítélnék, akár több száz év is összejönne.
    nagyon vártam már, hogy kiboruljon a bili, a sok buta szakmabeli, aki tevőlegesen vagy hallgatólagosan támogatta ezt a rendszert, pedig döbbenjen rá, hogy ezzel saját maguk alatt vágták a fát, mert vele együtt a saját pozíciójuk is megszűnik.
    véged van, kerényi miklós gábor. szigorúan kisbetűkkel. vége a “cézári allűrök”-nek (ez a megfogalmazás nagyon tetszett).

    • a kerényi disznóságairól nem csak a családja, fia, felesége tudott, hanem többszáz színész és színházi dolgozó. azt nem értem, miért nem buktatták le eddig? ennyi szar ember van a szakmában. nem értem Szinetár Miklóst, a lányát, – aki szerintem a kerényi miatt jött el a színházból – miért nem tettek valamit. szarok vagytok

      • szerinted? a szinetár lánya 15 évig játszott főszerepeket. mindenki szerepet akar, óriási a versengés. a magyarból meg úgyis hiányzik a civil kurázsi.

      • Nekem a Szinetár lánya mindig eléggé képmutatónak tűnt. Meg kell nézni hogyan él… Persze szövege az van, mindent kimagyaráz. Nagyközönség előtt éli az életét, de az már nem tetszik neki ha valaki nincs róla jó véleménnyel. Ameddig voltak főszerepek, addig ott volt. Aztán kiöregedett és nem jó neki bármi. Én erősen gyanítom, hogy inkább ezért jött el. Már nem tud magának kiharcolni bármit. Ilyen emberektől semmi jót sem lehet várni.

      • Bonyolult szociálpszichológiai folymat vezet oda, hogy egy rohadó rendszerben a hierarchia midnekiből cinkost, elkövetőt, vagy áldozatot farag.
        Ha tényleg érdekel valakit, hogyan történnek ilyen szörnyűségek (ragadozó intézményvezetők nélkül is akár!) az kicsit nézzen utána a Zimbardo-féle Lucifer-hatásnak: http://bit.ly/zimbardo_lucifer

    • Szinetár lányánál nagyobb képmutató nincs is, vagy olyan aki jobban kimagyarázza a bizonyitványát. Mikor eljött a szinházból és beszólt Keronak, még azt mondtam végre egy tökös csaj, aki meg meri tenni. Csak éppen azóta már párszor újretervezte az életét, és miután más szinháztól nemhogy főszerepet de vagy 2-3 évig semmilyen szerepet nem kapott, a közös managerük is inkább volt férjét választotta és manager nélkül is maradt, Kero első telefonhivására rögtön visszarohant oz Operettszinházba és most ez a legszuperebb hely a világon a legcsodálatosabb kollegákkal, és amit akkor nyilatkozott azt már teljesen eljelejtette.

      • Naná, hogy visszament….annak idején Szinetár Miklós is lobbizott azért, hogy Kerényi az Operettbe kerüljön. Igaz régen volt, de gondolom Kerényi ezt nem felejtette el.

  2. Köszönöm, Péter!!! Minden tiszteletem az őszinte, bátor embereké, így most a tiéd. Engem is kirúgott 19 év sikeres évad után, mert nem simultam az önimádó, zsarnoki tekintélye alá. Ez 2009-ben volt, azóta sincs munkám. (Ja, igaz; egyszer annyira elvetette a sulykot bunkóskodás terén, hogy felkaptam, és szó szerint kivágtam a színpadi vasajtón kívülre.)

    Szeretettel üdvözöl, mától örök barátod: Lajos (annak ellenére, hogy keresztény és heteroszexuális) :-)

      • Mi van akkor, ha a csaladjat is terrorban tartja? Ehhez epeszu emberek nem asszisztalnanak.

      • Mivel a felesége is ott dolgozik, bizonyára tudott férje üzelmeiről, ezért még ocsmányabb ez az ügy.
        Képes volt kétszer is feleségül menni egy ilyen gonosz, perverz biszex pasihoz.
        Ez szörnyű családon belül is, mert a példa ragadós…két fia van, és kétség kívül a fiai is tudtak ezekről a dolgokról.

  3. Visszajelzés: Levél egy apja fiához - FüHü

    • Szememben bűn. Arra tanítani a fiataljainkat, hogy ne teremtsenek, csak hedonista módon élvezkedjenek, az bűn. Teremtésre kéne őket tanítani…Bár ezt te nem értheted te síkb*zi… Még csak nem is haragszom rád, hanem csak sajnállak, hogy még fel sem fogod mit követsz el az ÉLET ellen…Egy fekély vagy, de nem a színházon….Bocs, de zsigerből utálom a buzikat….

      • 😀
        Ez valami elképesztő, hogy a sztorinak ez az eleme votl ami téged, kedves Anonimezis arra sarkallt, hogy klaviatúrát fogj.
        Jól értem, hogy ha a lányodon tesz testi-lelki erőszakot egy férfi, az kevésbé fáj, mintha a fiadon tenné, mert legalább nem “bűnösen” teszi azt?
        Édes jó Istenem! :DDD

      • Nem kell itt mindenkinek szaporodni, a hülyéknek meg aztán pláne nem. Pl. annak sem, aki a más életébe belepofáz, mert biztos hogy nem lesz belőle normális szülő. Én meg az ilyen nagyarcú magabiztos, homofób embereket utálom – a nemük és a szexuális orientációjuk mellékes is.

      • Természetesen meglehet a véleményed rólam, de hidd el van tapasztalatom hatalommániás buzival. Megúsztam a dolgot 15 éves fejjel egy szamurájkardot a kezében tartó patkánnyal szemben. Ez az én személyes sztorim. Ide tartozna, kifejthetném bővebben, nem teszem mert felesleges, meg mert nem tudnák úgysem elkapni információ hiányában. Abban viszont biztos vagyok, hogy e kettő tulajdonság mindegyike szememben igenis bűn. Amúgy tudtommal a homofóbia nem bűn és nem bűncselekmény….Istenem… Hova fajul ez a világ.

      • Amúgy csak hogy érthető legyen, a posztoknál a dátumokat kellett volna nézni. Először még finoman fogalmaztam (szerintem) utána olvastam el herényi rövid bejegyzését, amire felindultan válaszoltam. Megváltozni nem fogok, remélem ezért nem csuknak börtönbe…

  4. Csak gratulálni tudok Kalmár Péternek a bátor kiállásért.! Ha elég erős a támadások kivédéséhez,-amiben minden bizonnyal része lesz -t alán(?!) elindulhat egy megtisztulási folyamat. Ehhez kívánok sok erőt ! A színház , mint a kultúra közvetítője kellene hogy legyen, nem pedig a hatalommal való visszaélésnek, a megaláztatásoknak, az aljasságok elkövetésének helyének.

    • Remek levél! Sok erőt kívánok Kalmár Péternek, mert bizonyára sokan ellene fordulnak majd.

      Megtisztulás majd akkor kezdődik, ha az Operett vezetése nem védi Kerényit álszent módon , – mint ahogy Eszenyi védte Martont hazug módon – és a sok megalázott színész, vagy bármely beosztott nem fél arcal kiállni a nyilvánosság elé és elmondani a saját történeteiket. Nem nekik kell szégyenkezniök, hanem a rendszernek, hogy létezhetnek a közszférában vezetőként, pedagógusként, igazgatóként!

      • Egyetértek Önnel. Hány cikluson keresztül élt vissza a hatalmával? Hogyhogy nem derültek ki a galádságai ennek az embernek? Erkölcsileg hova süllyedtünk le, hogy még a visszaéléseket leleplező emberekkel sem tud mindenki azonosulni, sőt, még védik a bűnelkövetőt.

  5. HAT VAN MIT SZEGYELNI A MUVESZVILAGNAK, TISZTELET ES ELNEZEST A SOK KIVETELTOL. AZONBAN NYILVAN VALO HOGY TUDTAK, EGYUTT ELNEK EZZEL A SZEMETSEGGEL VISZAELO SENKIK AZ UGY MONDOT NAGY MUVESZEK ,PEDIG A SULYESZTOBE A HELYUK, MAGUKAT IRJAK LE MERT MEGIS EGY ERTEKTELEN SENKIK.

  6. döbbenet.
    a kultúra fellegvára?
    döbbenet.
    és azt írja levél írója; “zsidó”.
    döbbenet. – a kiválasztott nép “eleje”? – ennyire az “alja”, s az alja lelkület forrás fakadásából – “inni adó”? – a kultúrát szomjazóknak?
    döbbenet,… !!!

    undorító gennyes seb!

    • az épp elméjű tudja; a világnak -hamarosan – vége!
      a “zsidó” ff. a ház ura – ne tudná ezt?
      művész. – “zsidó” – férfi – családos – családjával a művészetbe beavatott – abból “léteztetett” – reája bízottakkal – “átörökítő” és nem utolsó sorban;reflektorfényben?

      bizony eljött az idő (biblia) amikor apa fiút elad, s fiú az ő apját! –
      “örömökért”! –
      ÉN! “vagyok” az “Engedetlenség”!
      az Engedetlenség vetekedik az Igazsággal! –
      az Igazság egyenlege; “TEREMTÉS”!
      mi lehet az Engedetlenségé?

      A BŰN – ismétlése és ismétlése és ismétlése – hosszú századokon át, 2017. 11. 01. – ig, s talán még,… “néhány igazgatóig”,…!
      nekem.
      a kisembernek – ne kavarogjon a gyomrom? – nekem, aki szolga volt és szolgaként hal?

      MÉRT NYOMORULT TEHÁT? – AZ! – ENGEDETLENSÉG?

      BECSÜLET!
      HOL JÁRSZ?

      GYERE HAZA?

      Látod?
      MÁR SOKAN KÉRNEK!

      döbbenet,… !

      • MERT!

        Fél az ember, az oroszlánok előtt melyek, nyaldossák véres szájaikat, koncot téptek, most még nyugosznak!

        A KIVÁLASZTOTT NÉP!
        IDEJE!
        MEGNYITTATOTT!

        Bizony mondom; akkor jön el a teljes vég; amikor hirdettetik – Jézus a Krisztus neve – minden Zsidó-ságban! –
        AZ! –
        FELISMERI! –
        Az Ő Trónusán – Méltóságában Ülőt!
        A “Tagadott” – Jézus Krisztust!

        Így lészen más népekkel is, így a föld végső határáig!
        Minden népben, nyelvben és ágazatban, csecsszopótól az őszbe borultig!
        Így tapasztaltam ezt, így a haldoklók utolsó tekintetében és így a sikolyukban!
        Nem volt még ki, ne hajtott volna főt, s fog – főt hajtani!
        Ember!
        Zsidó ember!
        Ki anyától született a föld végső határáig!
        Ismerni fogja az IGAZSÁGOT!

        AZ – IGAZSÁG!

        SZENT!

        ÍMÉ; kívánatos mint az édes gyümölcs!

        Ámen. … Hallelujah.

    • Kiválasztott nép? Ez fogta meg a cikkből? Pedig írója közölte, hogy miért írta ez le. A fontosabb tartalom nem háborítja fel? A nem zsidók nem követnek el ilyen tetteket? A lényeg szempontjából irreleváns a vallás, származás, szexuális irányultság. Kicsit gondolkodjon tovább is!

  7. Visszajelzés: Levél az újabb magyar szexuális zaklatási ügyről - FüHü

  8. Nem sokan szeretik (-tték) a színházi világban. Valószínű azért mert páros lábbal tiporta az alapvető emberi értékeket. A rendszer működik rosszul, ha ennyi ideig tudta folytatni üzelmeit. Azt hiszem most jött el az ideje a nagy “készletkisöprésnek”, merem remélni, hogy az összes nem színházba való vezető pozíciót betöltő ember terítékre kerül (mondom ezt úgy, hogy saját színházamban nem tudok hasonló dolgokról a mostani társulatból, és remélem nem is kell megtudnom… nagy csalódás lenne). Ráfér már a reformáció erre az egészre, mert elég rendesen bűzlik és rohad belülről, sajnos önhibáján kívül. És ez már politika… Azt azért remélem figyelembe veszik az ilyen emberek, mint Dóra, hogy nem a despota rendezőt látják a színpadon, hanem az áldozatait, akiknek a teljesítményét nem lehet elvitatni, főleg annak a fényében amit ők belülről érezhetnek, hiszen ők a “kultúra”, meg a mű, amit előadnak. A rendező csak egy kis szelete ennek az egésznek (persze a plakátokon az ő neve van feltűntetve nagybetűkkel….)

    • Azt gondolod – csendességedben!

      “Józanságodban”!

      Most jött el a harc ideje és a küzdelmek győzedelmet ígérő mámora!
      A bosszú! – A “más új élet” !
      A várt és a remélt!

      Tisztaság!

      NEM!

      Egy tett a tiéd – egyetlen egy és semmi más! – SEMMI MÁS! –

      “A” “döbbenet”!

      Akkor, és azzal a te kezed háládatosságot emelhet fel – áldozatul!
      MERT!
      Minden ember áldozatos, derekában “meghajtott” , s szenvedi kínjait, és oktalan hal el, nem ismervén az Ő – Teremtőjét!

      TEREMTŐJE!

      “A” – SZABADSÁG!

      Ismerjétek meg, igen, ismerjétek fel,… igen hasznos és JÓ AZ!

      Ezzel “elvégeztem” – “futásom” – maradok köszönettel és tisztelettel; Dóra!

    • anonimezis Nem szívesen reagálok más hozzászólásához, de Dóra kommentjei…..valahonnan kiírt baromság, nem a lényegre reagál, ezért nekem kuka!,

  9. Szánalommal, és csalódottsággal írom ezeket a sorokat.

    Elolvastam az írást, és csalódtam az emberek hozzá állásához , valamint érzelmi inteligencia szintjüket is többre értékeltem ez idáig. Nem hiszem el, hogy ha valaki féltékeny személyes sérelmeit akarja kiélni, miért kell ártani az ártatlan családnak és a legnagyobb fájdalmat okozni nekik. Ha valóban igaz is lenne az amit állít, bár bizton állítom, az ahogyan Kalmár Péter állítja, nem fedi a valóságot, a nyilvánosságot nem felhasználva , kulturáltan kell intézni az e-fajta sérelmeket. Mindannyiunknak van apja, és édesanyja is, gondoljunk csak bele, ha szüleinket rágalmazzák meg, ráadásul úgy, hogy szándékosan nagy közönség előtt , komoly lelki terrort alkalmazott ezzel nem csak KERO-n, de a közvetlen családján , a szerettei-n is.
    Úgy gondolom, senki sem tökéletes, mindenkinek van hibája. KERO igenis a szakmályában az egyik legjobb. Rendezésében mindig a maximumot adja a nézőknek nagyon sok éve. Munkásságát én elismerem, és tisztelem.

    Nagyon remélem, hogy a Budapesti Operett Színház még sok hosszú évig számíthat a rendező úr munkájára.

    • Maradjál már az erkölcsi prédikációiddal ember!Senki se tökéletes?Nohát !?Tényleg van,hogy égve hagyom a villanyt!Vicces vagy barátom!Én meg reméllem,hogy a munkásságát máshol fejti majd ki!

    • Nem igaz???
      Honnan tudod?!
      Minden szava igaz. Mindenki tudta sajnos,hogy mi megy,de akinek ekkora “hàttere” van. Az ellen nem nagyon van mit tenni. Most is kuss van, miért?!?! Mert akiknek eddig érdekük fűződött védeni, azok most mindent tiltanak és gondolkodnak,hogy bevédjék-e vagy lefejezik. Ez a nagy magyar valósàg. Sajnos :-(
      Igaz én csak egy szeletét kaptam mindennek,közvetve,de az pont elég volt ebből az arrogàns, magàt jócskàn úristeni magassàgokba emelő pöcsből. A fia meg simàn a farvizein evez. De ezt is tudja/làtja mindenki. Aki ezzel nem csak a szìnhàzban de mindenhol visszaél,mert ő az,aki…pfff…Persze,hogy tudta/tudja mit művel az apja…De mivel a sajàt maga szintjén ugyanezt csinàlja, nyilvàn nincs ellene kifogàsa. Ugyanakkora tahó,mint az apja, volt “szerencsém” megtapasztalni.
      Eddig ha az útjukba kerültél simàn àtmentek rajtad egy úthengerrel, megtehették.
      Nagyon remélem ennek most ezzel vége lesz.

  10. Nos, erre a kommentre nem kellene reagálnom. De talán maradni kellene az eredeti levélre válaszoknál.
    itt ebben a topikban megjeleníteni ide nem illő dolgokról csevegned nem kellene. Ha kikívánkozik belőled, esetleg máshol kommentelhetnéd. Sorry!

  11. abszolút kívülálló és naív szemlélőként továbbá most “más” hangnemmel mondom; bla bla bla,…!
    sőt, felettébb érthetetlen a dolgok igazság tartalmának (szándékos) figyelmen kívül hagyása ill. a tompa vakság!
    még soha színházba nem voltam nézőként, ám érzékeltem ennek ellenére.

    elképesztő gyarlóságok mehetnek végbe, sokkal több mint akár egy gyár üzemben!
    az erkölcsi tartás – zéró, hova tovább, jele sincs a “ráébredésnek”!

    mért is szégyenlené valaki magát?
    hiszen; “művészek”!
    az én feleségem a művész, miután a rokk.nygd.-ból neveli az öt gyerekünket, hűséggel és odaadással!

    találtam egy érdekes mondatot, íme;

    “Az ember mániákus következetességgel másolja és ismétli az időben bűneit, tévedéseit, gaztetteit és számonkéréseit. A történelemnek nincs fantáziája”.
    Márai Sándor.

    fantáziátlanok vagyunk?
    nem kapcsolódhat lelkem az “élet” értékrendszeréhez?

    s az utókornak csak azt hagyhatom hátra? – Amit?

    igen! és egy jó tanács – engedelmükkel!

    elszégyenleni magam – helyzetemben – NEM SZÉGYEN!
    AZ – MAGA “A” KIÚT!

    vessék ki magukból a mocskot és a gyalázatot – már!
    nagyon kevés az idő!

    elképesztően kevés!

    ((mindég oda küldettem, ahol szükség volt))

    üdv. Dóra!

    • mivel beteg vagyok, felállítottam a “bakancs listámat”!

      a történet a következő; jelentkezett a + 1. – a “pride” “felvonulás”!
      sohse láttam még effélét, 57 éves vagyok – elmentem!

      leírhatatlan látvány fogadott.
      elképesztő megtapasztalás!

      kezemben, az ujjaim között éreztem a “tömény – rabszolgásító” “szellemi” hatást, a durva – pressziót!
      fájdalmas, keserű sírással érezte bensőm, a nemzetre rá szabadult Területi Hatalmasság, Fejedelemség Erejét amely – e naptól immáron örökre békjósította az ország népét – amint azt propagálták is; “korlátok nélkül”!

      A Haza!
      A Haza Fő “Terén” – IGÁBA HURCOLTATOTT!
      A Szodómia -Fejedelemség Uralmi Kényszerhatásától!

      értik ezt? – kérem tisztelettel?
      művész urak.
      művész hölgyek.

      értelmezzék!

      ÖNÖK IS!

      bakancs listások,… már csak “kilenc van”,…!

  12. Ha figyelmesen olvasta Kalmár Péter hosszú levelét, benne van, hogy miért nyílt levélben írta ki azt, amit már régen másoknak is meg kellett volna tennie, elsősorban is a mostani színház vezetőségének, hogy vége legyen Kerényi hosszú ámokfutásának.
    Ellentétben Önnel, én igenis elhiszem a levél tartalmát, később, ha reagálnak majd azok, akik elszenvedői voltak KERO zsarnokságának, abuzálásának, kiderül az igazság.
    De Ön is, mint Marton védelmezői is azzal a buta érvvel jön elő, hogy mindig a maximumot adja a nézőknek és mindig számíthat a szinház a munkájára.
    Nagyobb hülyeséget, hülyébb indokot nem is mondhatott volna védelmében!!!

    … hogy jön a munkavégzés minőségéhez az erkölcsi “nullaság”
    a jellemtelenség, a hitványság, a perverzség? Ugyanezt mondták Marton védelmezői is pár napja…!
    Uriember, segítőkész, megértő a beosztottjaival stb.
    Hát ez az! Ezek a hiénák egy kivülállónak nagyon is szimpatikusnak tűnhetnek, de aki a közelükbe kerül, akik felett állnak, azok tudják csak mifélék ezek.

    Én pedig Önnel szemben azt remélem, kívánom hogy KERO eltakarodik mindegyik szinház környékéről örökre!!!!!

    • Kalmár bejegyzése után csakis gátőr vagy mezőőrként (vagy nemtom van e még az a tradicionális világítótorony)tudnám elképzelni.Bárkivel ,ha ketten lennének,már nem jó!

    • az identitás elvesztése.

      a problémák kezdete.

      a művész. – értékes ember. az ő útán, kettő pogácsát kapott!

      legyen ereje, karjaiba venni, az előtte porban fekvőt, a kifosztottat, a megalázottat!

      a művész – lélek ember. (értelem-érzelem-akarat)
      a művész a kapun járó, a lelki síkról, a hústestiből, a szellemibe.
      a művész, kezét eke szarván tartó mert érti.
      mára már nem vándor és nem a porból fel emelő.
      a művész – magot vető és kalászt arató, s oly gazda szolgája!
      AKI, MINDENEK GAZDÁJA!

      adatott néki – a művésznek!

      NEM LATOR!

      Ő!
      A Tudat- Tudatosa!
      Identitás!

      Agape – Identitás!

      Agape?
      mi is az?

      hááát! – ez az,…

  13. Mélységesen felháborít, és értetlenül állok, hogy a magyar színházi élet, elsősorban a zenés színházi élet egy ilyen meghatározó, szakmai tekintéllyel rendelkező alakját, KERÉNYI MIKLÓS GÁBORT, egyes emberek, “művészek”, talán a dühtől, az irigységtől vezérelten, koholt, alaptalan vádak, rosszindulatú, lejárató pletykák alapján, meghurcolnak, lejáratnak, bemocskolnak. Én Kerényi Miklós Gábor oldalán állok, bár hiszem, hogy csak egy oldal van. Az pedig a rendező úr becsülete, és neve tisztasága. Megfontolandó lehet, hogy foglalkozzon mindenki a maga dolgával, és csak azért, mert bedobtak egy éppen soron következő csontot, nem kell azonnal elkezdeni csámcsogni rajta.

    • a jövő képe az – kérem, h a pincébe csak akkor szabad lemenni mikor a gyertya már nem alszik el.
      a tisztelt H.N. hsz-ével még a bor forrásában lévő gáz mennyiségét – “halálost” üt meg.
      hagyni kell és élni kell!

      az átfejtés később jön!

      keressék egymást berkeiken belül, az őszinték.
      annak kisugárzása van és egymáshoz vezető útja.
      amint a pártoskodóknak – a diaboloszoknak!
      a maguké.

      “ketten lesznek a mezőn”, az egyik felvétetik – a másik – NEM!

      UGYAN KI LESZ AZ?

      higgyék el – kérem – azért a hetvenhetedik senkik – figyelik – érdeklődve – mi történik “fölöttük”!

      OTT FÖNN!

      A nómenklatúrában!

    • a pedofília bűncselekmény, aki tudomást szerez róla és nem jelenti a hatóságoknál szintén bűncselekményt követ el.

  14. Remélem a ‘levél’ írója most végtelenül büszke magára! Most, amikor a közvélemény forrong, amikor a sok éve hallgató áldozatok hangja felerősödik, most, amikor a régi sebek felnyílnak, amikor talán a sok sérelem végre meghallgattatik- ezen fontos órákban- koholt vádakkal mutogat a magyar színházi élet egy kiemelkedő alakjára, hősként tetszelegve, akinek a szavára majd a világon minden méltatlan dolog eltűnik. Ha esetleg a rendező úr társulathoz való viszonya, rendezési módszerei zavarják a szerzőt, hát írjon arról, de számomra felháborító, hogy olyan vádak szövik át az írást, amiknek igazságtartalmuk hiánya végett csupán a közvélemény érdeklődésének felkeltése a cél. A színház- feltételezem-mint minden munkahely megadja a dolgozóknak a felmondás lehetőségét, így a szerző által ‘megfélemlített’ -nek titulált művészek sincsenek megfosztva ezen joguktól. Meglepő számomra, hogy a szerző által végtelen nyomasztó helyzet ELLENÉRE sem történt meg a dolgozók tömeges felmondása, nem jelentkezett olyan személy, akit bármilyen attrocitás ért volna. Emellett valóban tagadhatatlan, hogy a rendező úr által csiszolgatott színház ma nem csupán a főváros, de Magyarorszég egyik-ha nem legkedveltebb zenés intézménye. Rendezéseit nem csupán itthon, de a világ számos országában szivesen játszák. Mielött bárki részrehajlással vádolna, ezek az információk TÉNYEK, a cikkben leírt féligazságok és bulvárhír értékű megjegyzésekkel ellentétben.
    A levél szerzője noha úgy gondolja, hogy ‘például a fiúk ugye nem is tehetnek az apáik bűneiről…’ de a fiút fenyegeti, azt írja, hogy ‘Apád zsidó (mint ahogyan én is) és köztudottan biszexuális (mint ahogyan én nem)…ezek egyike se szégyen, nem is vád, ezek nem betegségek, nem is bűnök…’, de két esetben is a lehető legnagyobb karakterekkel írja le ezeket a szavakat, ezzel további kapaszkodót adva firkászoknak és a kommenthuszároknak, kihangsúlyozza, hogy ‘Ráadásul azért is vagyok kénytelen mégis ezekkel a személyes történetekkel kezdeni ezt a hosszú moralizálást, mert nagyon nem szeretnék (sem én, sem gyermekeim anyja) a hamarosan kirobbanó hatalmas botrány hullámain szörfözni a későbbiekben, nem akarok (felteszem, ő sem) bármiféle bulvármédia érintettként, tanúként, jólértesültként sem ellene, sem az áldozatai mellett „közszerepelni”’, miközben már a másnapi lapok címlapjára vetíti a hírt.
    Egy monitor mögül milyen egyszerű megejteni egy-egy vádat, milyen végtelenül egyszerű játszani a szavakkal, védeni az ‘ellenség’ családját (Milyen álszent!! Hát nem céltáblává teszi őket? EZ nem zsarnoki tett?) majd mártírként felállni és kikapcsolni a laptopot…milyen végtelenül egyszerű.
    (Egyébként megjegyezném, hogy korunkban az ártatlanság vélelme alapvető megközelítése az ilyen ‘eseteknek’ -mindenki számára.)

    • Ártatlanság vélelme?Ne okoskodj már annyit.Jogászkodsz?Van olyan is ,hogy rágalmazás,becsületcsorbítás.Lehet menni feljelentést tenni.Nem bayerhez kell futnii,hanem a bíróságra!
      Jah talán elvárod,hogy társadalmilag legyen az “ártatlanság vélelme”?Az meg nonszensz!Akkor hogy lehet vádat megfogalmazni??Ja,sehogy.
      Akkor ártatlan.
      Egész jó a logikád! 😀

    • Kedves Lius…csak röviden: jó, hogy olvashattuk ezt a levelet, nagyon jó.
      Most már több nap elteltével, a bántalmazottak jelentkezései után, Kerényi Operettből kirúgása után is mondom: Jó, hogy megszületett ez a levél!

  15. Már 15 éve is megvan, hogy utoljára náluk jártam 1 egyszemélyes show-n. Lesujtott, hogy megengedte Sz. Andrea művésznőnek 2,5 órán át némán tátogni az ‘önjáró’ mikrofonba, lóvá téve vagy 600 embert. A szünetben Kero ott fürdött a népszerüségben a perecező, üdítőző, lelkes, derekasan átvert közönség között.

  16. KOMOLY SZÉPSÉGHIBÁJA MÉG AZ ÜGYNEK, HOGY A FIDESZ ELFOGADTA ANNAK IDEJÉN KERÉNYI PÁRTTAGSÁGI KÉRELMÉT! VAJON MILYEN INDOKKAL AJÁNLHATTA LÁZÁR KUBATOVNAK?! HISZEN MINDENKI TUDTA RÓLA, HOGY ŐS-ŐS BALOS CSALÁD LIBERÁLIS SZELLEMISÉGŰ SARJA.

    BÍZOM BENNE, HOGY A KORMÁNYPÁRT A VÁLASZTÁSOK ELŐTT NEM BOCSÁTKOZIK EGY REMÉNYTELEN SZERECSENMOSDATÁSBA KIZÁRÓLAG A MUNDÉR BECSÜLETÉT VÉDVE, HANEM FOLYTATJA A POLITIKAI ÉS INTÉZMÉNYI SZFÉRA MEGTISZTÍTÁSÁT!

  17. DE!
    Igen is bűn!
    A homoszexualitás és minden Szodómiai aktus!
    Akár elfogadja vagy sem!
    A bűn nem azért bűn mert paragrafus netán egyes vélemények támasztják alá, egyénektől származtathatóan vagy csoportoktól!

    A BŰN!
    GYÜMÖLCSEI MIATT BŰN!

    Ezek szerint a tisztelt Lius hsz.-elő érintett a kérdésben valamely szinten!
    Ahogy elnézem az írását – éppen a pártoskodásban frekventált!
    A kirakatja – kérem – rossz portékával van tele – cserélje le – IGAZSÁGRA!

    AZ IGAZSÁG – ÉLET!
    A BŰN – HALÁL!
    Testet öldököl a lélek kényszeréből, s e cselekmény mint “kiható” már messze nem a horizontálisban mozog!

    SZELLEMI BEFOLYÁS!

    Kommentjével “gyakorolta” – gyakorlattá tette érvényre juttatását!

    A REMÉNY-t adja kezeinkbe, arra van igény – hatalmas szükség!

    Örökre meggyalázott, s megnyomorított marad minden áldozat, az Ő ELRAGADOZÓJÁNAK – “félelmétől”!

    A tisztelt Kerényi úr kérte fel a fennebb leírt “nyilatkozat” megtételére?

    Tudja meg Ön is!

    AZ IGAZSÁG – SZENTSÉG!

    Bottal nem piszkálgatható!

  18. A politika és hozadéka – világi hatalom!

    Ennek tekintetében még az sem szólhat “kiszolgálásának” , “tagadásának” alapjául, h kedvezményezettje vagyok – e vagy sem!

    ÉLET IGAZSÁG-ként reám ható következménye tehát, nem lehet más mint oda orientálódni és csakis oda, ahol személyiségem – nem csorbúl – megmaradhatok – EMBERNEK!
    FÖLD LAKÓNAK!
    SZABADNAK!

    következésként – nem nehéz arra rájönni – “érett gané” vagyok, s eljő fölém, egyszer mindenképp, amikor megítéltetem!
    -MOST TARTUNK ITT!

    Avagy habzsolhatom -é a napokat, holott bizonyos az, lészen lezárása!

    KI AZ?
    Aki kibújhat alóla?

    A MŰVÉSZ!
    ÁLDOTT!

    AMENNYIBEN HÁLÁS KEZEKET EMEL FEL!
    Ajándékozójához!

    Mi az a “hála”!?

    No, arról itt még két mondatot nem olvashattam senkitől!

    Jaaa?
    És, hogy én ki is vagyok?
    Provokátor? – Agyament? Őrült vallásos?

    Igen!

    “A” SZÓ!

    ((sok helyre küldettem már. az Ő “idejében”,… ))

    Legyen reménység és örvendezés és háládatosság!
    Szabad!
    Szabad “elébe menni”!

    Köszöntelek – Igazság!

  19. Mi lehet az oka annak,h ma egyetlen egy bulvár újság sem közölte a K.P. levelét és nem KERO képével volt tele a média,ahogy ez volt Marton esetében?

    • BAYER ZSOLT MAI CIKKÉBŐL:
      “Roppant érdekes, vajon miért hallgat ilyen feltűnően a libsi-balos propagandasajtó ebben az ügyben?! Marton Lászlót minden bizonyíték nélkül 48 óra alatt kivégezték. Kerényi Miklós Gábor ügyében pedig nem lehet nem észrevenni a feltűnő csöndet és lapítást. Mi történhetett?!
      Tegnap óta közel húsz színházi ember, színész hívott fel, és egyöntetűen azt mondták, amit Kalmár Péter állít, minden igaz. S amikor rákérdeztem, szerintük miért a nagy csönd, azt válaszolták: a balos-libsi propagandasajtó és a háttéremberek most döbbentek rá, micsoda lavinát indítottak el, s hogy mindez az ő fejükre, az ő ikonjaikra fog visszahullani. Akkor viszont meg ne álljunk félúton!!!”

      • Kulcsár Lajos
        Nem hiszem, hogy az ügynek köze van bal-libsi, vagy más párt alatt elkövetett kreténségekhez…
        Amúgy Kerényi meg mindenhova húz, ahogy érdeke kívánja.
        Marton ” kivégzéséhez “sem, és Kerényi kivégézéséhez sem kell bizonyíték…mivel nincs eljárás…elég a jelentkezők tényszerű “vallomása” Martonnál pedig Canadában megjelent újságcikk megfejelte az, amit ott is csinált.
        Pereskedni egyikük sem fog, mert még nagyobb szaros vödör ömlene a fejükre.

  20. Göngyölitsük tovàbb a szegedi pedofil miliö vonalat . A Soros György àltal finanszirozott amatör egyetemi szinpad berkeiben is elöfordult a fiatalkorùak megrontàsa . A Samu Attila , szekszàrdi homoszexuàlis “költö” àltal vezetett 8.15-ös csoportban nyìlt titok volt , hogy a “fönök” szereti a fiatalkorù fiùkat . Bìròsàgi tàrgyalàs is lett az ügyböl Szegeden , ahol valahogy kimostàk Samut az ügyböl , mindenesetre az akkor mèg Jòzsef Attila Tudomànyegyetem illetèkesei ès vezetöì nem tettek semmit a nyilvànvalò büncselekmènyek kivizsgàlàsa èrdekèben . Az amatör szìnhàzi csoport a jogelödje a MASZK nemzetközi amatör szìnhàzi talàlkozònak , melynek vezetöì , Balog Jòzsef , egyetemi tanàr , koràbbi vezetöì , Szajbèli Mihàly , tanszèkvezetö professzor , Gyenge Zoltàn egyetemi docens , Balog Ivàn egyetemi tanàr , Nagy Màrta bìrò , Perovics Zoltàn rendezö stb tudomàssal bìrtak a fiatalkorùak megrontàsàròl Samu àltal , mègsem tettek semmit . A szìnhàzi csoport tàgabb körèhez tartozott az akkor mèg fiatalkorù homoszexuàlis Alföldi Ròbert ès a szintèn homoszexuàlis Czeizel Gàbor , valamint a kaposvàri homoszexuàlis rendezö Àts Jànos . Tönkretett èletek , èvtizedes szenvedès , fö , hogy a “lukàcsista” , Adorno követö “làzadòk” èlveztèk az èletet . Szomorù , hogy ez is megtörtènhetett . ” Pèldakèpeink ” pedig tanìthatjàk gyerekeinket a szegedi egyetemen .

    • A múltat megváltoztatni nem tudjuk; de tisztul már az ég.
      “Legyen világosság!”
      (És hát, gyűlnek a bizonyító erejű tanúvallomások is…)

  21. kitudja mithozaholnap hsz. idézet;

    “Tönkretett èletek , èvtizedes szenvedès , fö , hogy a “lukàcsista” , Adorno követö “làzadòk” èlveztèk az èletet . Szomorù , hogy ez is megtörtènhetett . ” Pèldakèpeink ” pedig tanìthatjàk gyerekeinket a szegedi egyetemen”.

    a lelki gondozottjaim egyike ma már idős asszony. Erdélyi, G. Péter “főember” sofőrje követett el ellene nemi erőszakot amelynek eredményeként, született -egyetlen leány gyermeke. kivel szintén jó a kapcsolatom!
    akkori környezetében “kivetett volt” a végtelenségig megalázott, K.-ra járt gyalog dolgozni, (20.km.x 2.db.) a papír gyárba, s a “Gara-nál” senki nem vette fel, soha, szégyene miatt!
    kérem – EZ NEM SZOMORÚ – hiszen élethosszán át cipeli, félelmei vannak, s úgy kapaszkodik “belém” mint hegymászó a Solymári falon felfelé! (rövid, nehéz sziklafal))
    mondhatnám; “üldözendő” és törvényi keretei között – elitélendő!
    a libsik? – “kik azok”?

    AZ IGAZSÁG – “A” “VAGYOK” – AKI, “VAGYOK”!

    a szembefeszülés korszaka. – az köszöntött reánk.

    MINDEN HALANDÓRA!

    elkülönül az Igazságtól a Bűn, s látja azt minden létező, s dönt!
    meghozza döntését! –
    eddig nem hoztál döntést?

    hoztál bizony – ismeret nélkülit, a helyzetit!

    valóságost eztán fogsz!
    ugye?

    légy bátor és erős!
    e szavakat kapta – Jozsué útravalóul.
    NE FÉLJ!
    légy bátor ismét mondom és erős!

    és talán, életemben még lehet, elmegyek egyszer a színházba!

  22. HOGYAN LŐJÜNK KOMMUNIKÁCIÓS ÖNGÓLT?! ÍME:
    “Abból, hogy Kerényi Miklós Gábor a hatalom-közeli Bayert kérte fel mondandójának közlésére, arra lehet következtetni, hogy talán mégsem annyira ártatlan, mint amilyennek mondja magát. Ha az lenne, az igazságát keresné ebben az ügyben, és nem az igazság eltusolására alkalmasnak vélt személyt keresett volna meg védelemért.”
    Föld S. Péter
    http://gepnarancs.hu/2017/11/a-kero-a-bayer-es-a-zaklatas/

  23. Áts Jánosról köztudott, hogy buzi volt, Viszont személyes tapasztalat alapján mondom, hogy jó EMBER és jó RENDEZŐ volt, én speciel tiszteltem őt a munkásságáért, annak ellenére hogy tudtam a beállítottságáról (pedig először nagyon utáltam ezért:DD). Szerintem ő meg tudta tartani azt a határvonalat, ami mögül a melegségével nem lépett elő, soha nem élt vissza a hatalmával legalábbis ott és akkor amikor én láttam… Pedig elég közel voltam hozzá, mint munkatárs ahhoz hogy tudjak róla, ha valami nem odaillőt tesz a színházban. Mondhatjuk úgy, hogy diszkrét buzi volt és remélem nem lesz olyan aki most ezt meghazudtolja. 10 évet dolgoztam vele együtt, Isten nyugosztalja. R.I.P. A többiekről nem tudok véleményt formálni.

    • anonimezis
      Örülök, hogy ezt írta… mert
      “kitudja mithozaholnap” irása a melegségre hajaz.
      Az írásának a lényege pedig az lenne, ha igaz az eljárás, hogy abban az esetben egy eljárást tusoltak el, ahol történtek nem helyénvaló dolgok egy közösségben. Vajon kiknek lehetett érdeke, hogy egy bűncselekményt elkendőzzenek? Vagyis ott is a hatalommal való visszaélés a lényeg.
      Ami a melegeket illeti köztük is jóval kevesebb az olyan, aki abban tetszeleg, hogy ő meleg…ami ugye gusztustalan , de egy heteronál is gusztustalan, ha úton útfélen kikezd erőszakoskodik minden szoknyát viselővel, ha az nem akarja.

  24. ezt még elmondom, aztán már valóságosan – “lépek”!

    mert üldözőim felkeltek odvaikból, s vicsorogva játszadoznak a kelő nap fényénél míg kedvük nem támad – ragadozni!

    A NÉP!

    elképesztő módon, a történelem összes mocskát meghazudtolóan távolodott el!

    ISTENNEK -> TISZTELETÉTŐL!

    Istennek nem oda szánt életek hiányosságain lépdel át generációk “sokasága” mint harcmezőn a holtak fölött, s őrjöngve issza, kifáradtan – az EGÓ “hűsítő” imádatát!

    IMÁDAT!

    azon felvállalt önkéntes áldozatiság melynek forrása; örömből – örömmel – örömért ( Isten létezés)) célzatú, s hű a teremtettséghez a TUDATHOZ!

    ISTEN – TUDAT!

    A NÉP?

    Elvesztette tudatát?

    A nép!

    kiválasztottságának joga elveszített immáron, s feltámad benne az “egyén” – a személyes – az elhívott és a “MEGVÁLTOTT”!

    ÚJ SZÖVETSÉG!

    mert a tudat tekint megtisztulva, s aljas bűnétől nem elfedezve, bujkálva –

    ISTENÉRE!

    Atyám. – Isten Atya!

    Szent, a nem érintő, s engem örökössé tevő!

    ÖNÖN MAGÁHOZ VONZÓ – SZABADSÁGHOZ – EGYETLEN EGY – EGYETEMES TUDATHOZ!

    ÉN!
    ISTEN FIA – VAGYOK!

    Nem a BŰN ATYJÁNAK SZOLGÁJA!

    Ez a régi új világ volt a 12. Apostolé, a Szentek Közösségéé!

    Bűn – é a “megrontás”, a szexuális megháborodottság és minden más torz cselekmény?
    Nem – é kivetkőzte magát a fertelmeskedő – a Tudat arculatából?

    önkívületében, s őrjítő vágyában – “PUSZTÍTOTT”! – fenntartva jogosságát, hosszan, nagyon hosszan – MAGÁNAK!

    ENGEDETLENSÉG!

    Szembe fordulás az AGAPE-val!

    Nem elfogadván ŐT, s új küldöttet várván, fertelmes világuk fölé!
    A “Liberálist”!

    AKI! – nem tart ítéletet – FUTÁSAIK FÖLÖTT!

    AZ ÍTÉLET!

    AZ!

    AZ IGAZAKÉRT TARTATIK!

    mint mondám – “lépek” !


    LEGYETEK TI MIND ÁLDOTTAK DÖNTÉSEITEKBEN!
    LEGYETEK ÖRÖMTELI FIAK!
    AZ EGYETEMES ÖRÖM FÉNYÉNEK HORDOZÓI!

    BIZONY MONDÁM; LÁTÁM AZ URAT AZ Ő TRÓNUSÁN ÜLNI! –

    FEJÉN ARANY KORONA! – ÖLTÖZÉKÉBEN ARANY PALÁST, MELLKASÁN SZÉLES FEHÉR ÖVVEL! –

    LÁBAI TŰZTENGEREN, A BŰNT ELÉGETŐN! –

    Ő AZ IGAZSÁG, BÉKESSÉG, SZENT ÖRÖM!

    AGAPE SZERETET!

    Isten engem úgy segéljen!
    Jézus a Krisztus nevében!
    Hittel kaptam, hittel át is adtam!

    Maradok tisztelettel, megbecsüléssel és köszönettel; Dóra!

    Ámen. … Hallelujah.

  25. aki nem rajong hát ne rajongjon!
    embernek lenni – nem kötelezettség!
    csak vagy csupán.

    szabad!
    EMBER ARCULATTAL ÉLNEM!
    a magamén hordozni – Istenét!

    “művészek”! –
    EZ MOST! –
    ESÉLY! –

    én nem vagyok művész – egy pór vagyok – olvasó pór!
    IGE-t olvasó! –
    vagy a “művészet” hazugság – vagy az Ige!

    SENKI SEM HAZUG!

    bizony mondom; NEM!

    annál inkább; “MEGTÉVESZTETT” és gyarlón “BEFOLYÁSOLT”!

    – vegyétek fel hófehér ruhátok, érző szíveitek dobbanását – “HALLASÁTOK”!

    TI! – ELHÍVOTTAK!

    úgy legyen!


    Péld.beszédek. 4.-

    17. Mert az istentelenségnek étkét eszik, és az erőszaktételnek borát iszszák.
    18. Az igazak ösvénye pedig olyan, mint a hajnal világossága, mely minél tovább halad, annál világosabb lesz, a teljes délig.


    bizony mondom; megtapasztaltam!

  26. ha tolom, tolom míg bírom;

    az eke szarvára tett kéz – ne tekingessen hátra!

    Ő!
    MAGOT VETŐ!

    Növekedést adó!
    Kalászt arató!
    Kenyeréből 30. – 60. – 100.-at ADÓ!

    ugye?

    égjen benned a tűz, lobbanjon lelked az ő gyömölcsöztetésének értelmére!

    úgy legyen!

    A BŰN = MÚLT!

    Elhangoztatott – e SZÓ!

    ELVÉGEZTETETT!

    a Szeretet utolsó szava volt, felemeltetése előtt!

    ÉN!

    MEGYEK UTÁNA!

    TE?

    “beragasz”?

    “művész”!
    te, aki átadónak születtél!

    kit érdekel a múlt? –

    ÚJ TEREMTETETT!

    hidd!
    érted?

    hidd,…!

    jellemed van – az ő fogságában!
    entitásban.

    légy – identitásban!

    úgy legyen!

  27. …és vaj’h mik történnek/történtek/történhettek “vidéki ” színházaknál? Pécsiesen szólva : AZ sem semmi

  28. T. Moderátor, ezt a valláspatológiai esetű nőt – a “Dóra” néven hozzászólót –, nem akarja valaki leállítani? Szétveri a re/posztokat, roppant zavaró és összefüggéstelen amiket hadovál, hozzászólásainak semmi köze az eredeti bejegyzéshez. Teológiailag (bár kusza gondolatait ne nevezzük teológiának, hanem inkább rosszul interpretált vallási téveszmék kényszeres közlésének) teljesen inkoherens amiket ír, de ez más lapra tartozik…

  29. “- Sajnos, nem tudom megmutatni – válaszolta a Mester. – Elégettem a kéziratot.
    – Már engedje meg, ezt nem hiszem el – mondta Woland. – Ilyesmi nem létezik: a kézirat sosem ég el. – A Behemóthoz fordult: – Gyerünk, Behemót, add csak ide azt a regényt!
    A kandúr leugrott a székről, s ekkor mindenki meglátta, hogy a vaskos kéziratkötegen ült. A legfelső példányt mély meghajlással nyújtotta Wolandnak. Margarita izgatottan felkiáltott, és szemét újra elfutotta a könny:
    – Itt a kézirat! Megvan a kézirat!”
    Az előbb említett cikk ( http://ellenszel.hu/2017/11/02/ofelsege-asszisztense-voltam-kitalalt-kero-segedrendezoje/ ) egy közvetlenül is érintett – egyelőre anonim – tanúvallomásának tűnt, amely tisztességesnek érezhető módon íródott meg, így mindenképpe van értelme megemlíteni, hogy az egyszer megszülető, és online is megjelenő tanúvallomások is kézirat-jelleggel tudnak bírni a fenti értelemben:
    https://goo.gl/3X3MkB

    • Az elmúlt napokban napvilágot látott, személyemet érintő hírek mindent összetörtek…Nem kímélték sem a családomat,sem a gyógyító energiákat, sem önnön magamat. Igyekeztem egész életemben kézmasszázzsal gyógyítani. Mindez a képesség most megsemmisült, olyan – nagyrészt névtelen páciensi – közlések alapján melyekben egyoldalú értékelések is találhatók.

      Pályám során arra törekedtem, hogy másokat makkegészségben,vidámságban tartsak. Úgy a színpadon, mint azon kívül. Soha nem akartam egy másik embert betegen dolgozni hagyni.

      Most megértettem, hogy vannak, akik azt gondolják, úgy érzik, hogy oly módon kezeltem őket a rendelőmben,amivel megsértettem őket…

    • Jól van, ez az “ittapirosholapiros” eltüntető trükk sem jön be nekik; nem elég cyber-gyerekek!!! :-D :-D :-D

  30. KERÉNYI, MINT JÓSÁGOS, GYÓGYÍTÓ MÁGUS?!

    A balliberális média napok óta hallgat Kerényi-ügyben. Keresik a mentő körülményeket. Nem találják. Ahogy a számításukat sem. Tavaly áprilisban az Index még mint Csoda-Mágust reklámozta Kerényit. Idézzük fel az indexes “zsenit”, aki megtalálta szarva közt a tőgyit. A hazug mítoszteremtés különleges gyöngyszemét olvashatjuk a cikkben. Most viszont had tegyem hozzá személyes tapasztalatomat ugyanebben a témában. Íme egy részlet készülő írásomból, melyben megírom, s majdan közzé teszem 19 évados operettszínházi létem kálváriáját:

    Kerényi ezoterikus, okkult dolgokkal is foglalkozott. Járkált a színésztársalgóban és kéretlenül is kezeit helyezte színészeire, mondván, hogy pozitív energiákkal tölti fel őket, alkalmanként pedig gyógyít. Én azonban úgy tapasztaltam, hogy azok az emberek, akik ezt megengedték neki, rövid időn belül megbetegedtek. Megtért, hívő emberként tisztában voltam bizonyos szellemi jelenségekkel, például, hogy ez egy spiritiszta gyakorlat, ami inkább energiákat von el (lásd “energiavámpírság”), nemhogy ad. De nem akartam foglalkozni vele, mondván, nem az én dolgom…
    Egyik nap a reggeli imám után az aktuális igerész olvasásába fogtam a Szentírásból. Ebben Isten felszólítja egyik prófétáját, menjen el a királyhoz, és figyelmeztesse, hagyja abba okkult, varázsló tevékenységét, vagy ha nem, súlyos kárát látja. Amikor befejeztem, öltözködni kezdtem, hogy azután elinduljak a színházi próbára. Közben egy csendes belső hang a következőket sugallata: “Menj! Tedd meg te is! Keresd fel Kerényit és olvasd fel neki ezt az igeszakaszt!” Rendkívül megdöbbentem, mert hívő életem addigi közel húsz éve alatt ilyen lelki élményben nem volt részem. Gondolatban hevesen tiltakozni kezdtem: “Na, ne! Istenem! Ilyet tőlem ne kérj! Tudod, hogy milyen rossz viszonyba vagyok vele, úgysem fogadná el tőlem. Meg mit mondjak?! Hogy Isten küldött?! Egy színész, egy színigazgatónak, a XXI. században?! Na neee! Nem akarom, hogy bárki is hülyének nézzen!” Fót és Budapest között egész úton dúlt bennem a küzdelem. Amikor azonban beléptem az aulába, eldőlt. Megteszem. Felmentem a titkárságra és megkértem a mi Zsókánkat, jelentsen be az igazgató úrnál. Csodálkozva nézett rám, főleg amikor bevallottam, hogy nincs előre megbeszélt időpontom. Persze megtette; köztünk régóta erős szimpátia működött, most is jó szívvel gondolok rá. Kerényi fogadott:
    – Jó reggelt; mi járatban?
    – Jó reggelt, igazgató úr!… Hát ez nem egyszerű, de megpróbálom világosan elmondani…
    – Kíváncsian hallgatom.
    – Szóval… Egy üzenetet kell átadnom…
    – Kitől?
    – Istentől…
    – Nocsak! Üljön le!
    – Felolvasnám…
    – Hallgatom.
    – (Itt felolvasás következett.)
    – Miért gondolja, hogy ez nekem szól?
    – Mert ön is okkult praktikákkal manipulálja a társulata egyes tagjait.
    – Én, nem!
    – (Kicsit elbizonytalanodtam.) Ha Isten üzeni, akkor biztosan úgy van. Ő nem hazudik.
    – Na jól van, nézze; amit én csinálok, az jó dolog.
    – Nem tartom valószínűnek. Az én ismereteim és megérzésem szerint ez gonosz, démoni jelenség.
    – Rendben; elmondom úgy, ahogy van. Én egy jó szellemmel vagyok kapcsolatban, ő irányítja ezt, és én mások javára használom.
    – Igazgató úr, ez lehetetlen! Ilyen karizmát Isten nem ad hitetleneknek, de még laikus hívőknek sem, ezek csak az egyházban működnek.
    – Nézze, én nem akarok erről magával vitatkozni. Amit én csinálok azt úgy hívják, fehér mágia, és jó dolog!
    – Bocsásson meg igazgató úr, én sem azért jöttem, hogy vitatkozzak, csak ezt az üzenetet kellett átadnom és a figyelmeztetést. (Indultam volna.)
    – Miért? Ön mit gondol, milyen csapás érhet engem?
    – Azt én nem tudom.
    – Talán valamelyik ellenségem, például B. (B-vel ekkor perben állt) megvár este a sötét utcán és agyonver egy baseballütővel?
    – Nem tudom, nem akarok találgatni, ez nem tartozik a küldetésemhez. Lehet ez bármi más is, például súlyos egészségkárosodás. (Hamarosan meg is kezdődött nála, először a szívével, aztán a csípőízületével kapcsolatban.)
    – Értem…
    – Nos, akkor nem is zavarom tovább.

    (Az Index cikke, mielőtt ezt is törölnék: “Kézrátétellel gyógyít az Operett művészeti vezetője. Elképesztő dolgok derültek ki az Operett Színház igazgatójáról. A Kossuth-díjas Kerényi Miklós Gábornak ugyanis meggyőződése, hogy különleges energiák birtokában van, ami alkalmas bármilyen fájdalom megszüntetésére. Ez a kevésbé látványos tulajdonsága, ugyanis a belső kisugárzásával egyszerre 40 embert is képes irányítani. Ez jól jön, mikor távol áll a színpadtól és senki nem hallja a hangját, az energiák szerencsére pont arra terelik az embereket, amerre ő szeretné. Kero arra is képes, hogy sugározza a színészt a nézőtérről, hogy mindenképpen a megfelelő hang jöjjön ki a színészekből. Sajnos arról nincs szó, hogy ezeket a képességeit a nagyközönség előtt is bemutatná, pedig a TV2 délelőtti blokkja alapján úgy tűnik, szerte az országban széles közönség lenne rá kíváncsi, ami messze túlmutat az operett elérésén. Az Operetten belül viszont már mindenki tudja, hogy mentő helyett a művészeti vezetőt kell hívni, ha valami gond van. A tanár úr összedörzsölte a kezét és a hasam felé tette. Melegséget éreztem, és rögtön elmúlt a fájdalom – mesélte Ribánszky Andris GYEREKSZÍNÉSZ, aki konkrétan arról számolt be, hogy a tanár úr a hasára tette a kezét, ő melegséget érzett, majd elmúlt a fájdalom. Kero elmondása alapján az emberek 80 százalékban érzik a hatását. De nem ez az egyetlen különleges képessége, álmot fejteni és tömegeket mozgatni és tud.”)

    http://index.hu/mindekozben/poszt/2016/04/13/kezratetellel_gyogyit_az_operett_muveszeti_vezetoje/

  31. Gonosz rossz buzi senki, aki a hatalmával visszalél. Ha igaz művész lenne és nem egy ripacs senki, felakasztaná magát azonnal, ezt a sok mocskot hogy képes elviselni. Takarodjon a büdös francba az ilyen.

  32. HA MÁR AZ ELEKTRONIKUS SAJTÓBÓL TÜNTETGETIK EL A BIZONYÍTÓ TARTALMÚ CIKKEKET, SEGÍTEK, EZT IS EL LEHETNE TÜNTETNI:
    https://www.gyakorikerdesek.hu/szorakozas__sztarok-bulvar__982922-kerenyi-miklos-gabor-tenyleg-meleg__oldal-1
    Itt azt írták egy évvel ezelőtt: “KERO cső meleg, az Operettbe is csak úgy kerülhet be valaki (fiatal, jóképű fiúk) akiket, mondjuk szépen, “letesztel”. ”

    Jó lenne, ha valaki, aki közelről látta az eseményeket megszólana már.

  33. ” Vétkesek közt cinkos aki néma”…./ Babits Mihály /!!!!!!!!!!
    Majsai Nyilas Tünde színművésznő a fb oldalára a következő posztot írta ki! Az oldala nyilvános, nem korlátozott. Így került elém is, aki nem vagyok az ismerőse.
    Így, gondolom, .ha nincs korlátozás, nem probléma , ha most ide bemásolom az ő posztját, ami engem is nagyon megindított !! ..Jöjjenek az Ő gondolatai:
    “Tünde Majsai-Nyilas
    23 órája ·
    Kedves operettszínházi művészek, dolgozók!
    Az elmúlt hetekben mi, vígszínháziak, megrendültünk. Elvesztettünk valakit.
    Ha Ti most nem álltok ki magatokért a hatalommal való visszaélés bűntette ellen, akkor a fájdalmas tényfeltáró kezdeményezés csak EGY GYILKOSSÁG marad. És nem lesz forradalom. AKKOR SEMMI SEM TÖRTÉNT, egy ember elpusztításán kívül.
    Egyre kétségbeesettebben remélem, hogy emberek maradtatok, és nem hagyjátok magatokat megfélemlíteni. NEM ÉRTEM, MITŐL FÉLTEK!”
    És innen amit én gondolok: ….. HASÍT BENNEM NAPOK ÓTA! Mi ez a csend..???
    A KOMOLY vádakkal illetett főember miért nem áll ki a nyilvánosság elé? Miért hallgat, sunnyog? Ha nem vétkes, miért nem vállalja ezt HANGOSAN, nem csak fű alatt..a közösségi médiában , vagy Bayer Zsoltnak elküldve ,ami szintúgy egy blog csupán, nem a nagy médiumok, nem a nyilvánosság! Ha ártatlan , nincs mitől félnie és ha ártatlan lesz aki melléáll, gondolom én!!! / naivan?/.Aztán…ott az a csodálatos színház és társulat.. Minden cinikusság nélkül írom, mert nagyszerű Társulatnak tartom !!! Egy ember sincs onnan, a kollégái közül akik melléállnának a megvádolt főembernek? Ha pedig nincs miért védeni.:-..ismét Babits sorai “Vétkesek közt cinkos aki néma. ” Szóval:- Ha megtörténtek a súlyos, esetek…, ha igazak a vádak…, MIÉRT HALLGATNAK AZ OTTANIAK., a kollégák a tanúk, az áldozatok???
    Félnek? .. Annyi nagyszerű Művész dolgozik ott, családos emberek, gyerekekkel fiúkkal, lányokkal . Nem szólal meg a lelkiismeret? Mindent lehet, mindent szabad, mindent el kell tűrni? Nem az én dolgom???? Nem értem! Ha nem igazak a vádak miért nem áll ki senki, hogy védje a megvádoltat????? Ha igazak, vagy csak alapos a gyanú, miért nem áll senki Kalmár Péter mögé? Olyan nagy a csend, hogy már az több mint gyanús. Még ragozhatnám,felesleges. Nekem külső szemlélőnek, aki csupán a közösségi médiából értesültem erről az egészről mérhetetlenül fúj ez a CSEND! ” Vétkesek közt cinkos aki néma”… Vagy álljanak az áldozatok mellé, támogassák Őket, hogy ŐK MEG MERJENEK SZÓLALNI, ha vannak. áldozatok !!!! Vannak?.

    • ” fáj a csend” nem “fúj”, természetesen..de nem tudom, most már javíthatom-e.??? Mindegy, érthető azt hiszem!

    • Ez felér egy beismeréssel. De legalább visszavonul. Már amennyiben Lőrinczyék vissza nem hívogatják rendezni. Mert akkor fából vaskarika az egész!!!

      • DE HOGY JÖN IDE A MAGYAR HELSINKI BIZOTTSÁG???!!!

        Melyik kategóriába sorolhatta magát K.M.G., hogy a bizottsághoz fordulnak az érdekében? Menekült?! Fogvatartott?! Hatósági erőszak áldozata?! Roma?! Külföldi?! Fogyatékkal élő…

        Ugyanis: “A Magyar Helsinki Bizottság civil jogvédő szervezet, közhasznú egyesület, amely az emberi méltóságot védelmezi a jog és nyilvánosság eszközével. Segítséget nyújtunk menekülőknek, fogvatartottaknak, és hatósági erőszak áldozatainak. Sokszor érezzük azt, hogy védtelenek vagyunk a hatalmas állammal szemben. Sokan közülünk (fogyatékossággal élők, romák, külföldiek stb.) még kiszolgáltatottabbak. Gyakrabban éri őket diszkrimináció, vagy nem tudják a saját érdekeiket érvényesíteni, mert például nincs pénzük ügyvédi segítségre, ha sérelem éri őket. A Helsinki Bizottság azoknak segít, akiknek az állam megsérti az emberi jogaikat. Ügyfeleink: menekült, fogva tartott, diszkriminált emberek.”

      • Lőrinczy is vastagon benne van! Mindenről tudott ő is! A művész urak pedig továbbra is túl gyávák hozzá hogy végre kiálljanak magukért! Pont úgy mint amikor hagyták magukat megalázni csak hogy színpadon lehessenek. A kedvencem pedig hogy közben veszik a bátorságot és még ők okítanak másokat tisztességre. No comment.

  34. Kedves Lajos(Kulcsár)!
    Le a kalappal!
    Megdöbbentő a története!
    Kívánok további szakmai sikereket,szerepeket!
    Kerényiből hihetetlenül árad valami nagyon rossz,lesír róla az arrogáns dominanciája…egy bizonyos koron felül felelősek vagyunk a vonásainkért…
    Érdemes összehasonlítani pl. az Ön és Kero kisugárzását…

  35. Nem elegáns, ahogy ez a levél a Marton védelmében a nőkről szól. Döbbenetes általában is, hogy amúgy magukat erkölcsi magasságokban képzelő férfiak mennyire idegen lényként szemlélik a nőket és milyen elemi ellenszenvvel nyilatkoznak meg róluk. A szerző szerint ugye csak azért nem lett a “közeledésből” “baszás”, mert a Marton úriember volt és/vagy nem kemény a cerka. Mert a nőkön az esetben nem múlt volna semmi, szerinte. Gyalázatos ez a gondolat, és sajnálatos, hogy idekerült.

  36. Pár gondolat még: -Csak abból indulhatok ki, vajon én mit tennék…ha engem megvádolnának valamivel, igazságtalanul, alaptalanul, mit tennék, hogy reagálnék akkor???:- Én ORDÍTANÉK, HANGOSAN, NYILVÁNOSAN, FELVÁLLALTAN, hogy mindenki megtudja, meghallja !!! Miért is nem tenném, bíznék az ártatlanságomban és magamban, az igazamban! Nem is kellene kérnem, hiszen biztosan akadna, aki mellém és az igazam állna !!! Mert mindig, mindenki mellett vannak olyan emberek, akik jól ismerik, és kiállnak mellette, amikor ilyen nagy bajba kerül.( Persze lehet itt ennél az előbbi gondolatnál előjön a naivitásom. Engem egy jobb, igazabb világban neveltek, talán ez lehet az ok..) Mégis: -hangosan vállaltan kiállnék, minden lehetséges fórumon, és még kérném is a vádlóimat álljanak elő, mert vállalom a harcot, vállalom a szembesítést, vállalom teljes mellszélességgel az igazam. Én így tennék. Persze minden ember másként reagál. Itt történt egy vádlás, egy kis bulvár cikk név nélkül, majd egy fb oldalon való nevesítés. Aztán elindulni látszott a lavina. ÉS CSEND VOLT, HOSSZÚ IDEIG, NAGYON NAGY, MÉLY CSEND, A MEGVÁDOLT HALLGATOTT !!!! MIÉRT? Ezt követte egy közlemény, csakis a közösségi médiában és egy blogon keresztül. Nem ordítva, nagy hallgatás után, egy csendes reakció. Majd újabb hosszú csend, több napos, és jött egy visszalépés, egy lelépés a porondról. Ennyi! ???? Persze lesz per, meg lesz igazság bizonyítás. Majd. De miért majd? Miért nem állok ki ha ártatlanul vádolnak. Ráadásul rettenetes vádakkal illetnek. Ja kiálltam, csak csendesen, csak fű alatt? Meg éppen nem érek rá védekezni, mert dolgozom. Hm, hm, hm.. Igen mindenki másképp reagál. Mások vagyunk! ÉN KIÁLLNÉK AZ IGAZAMÉRT!!! Most csupán a saját gondolataimat közlöm, mert ezt most, vagy EZT SEM ÉRTEM ! Mint ahogy azt sem, és itt előre gondolkozom: – Vajon hagyják elítélni majd a tanúk , az esetleges áldozatok, a vádlót, vagy a megvádoltat? ?? Itt valaki bizonyára megüti a bokáját, pro-kontra bármi lehet….Nem nézünk majd oda, nem a mi dolgunk??? Igazságos ítélet születik majd, vagy igazságtalan,és bár megtehettem volna néma maradtam? A lelkiismeret megszólal valahol, valamikor, valakiben? Kíváncsian várom a fejleményeket, bízva abban, hogy az igazság napvilágra kerül, bárhol is lakjon az !!!

  37. Köszönöm mindenkinek az elismerő szavakat, de távol legyen tőlem, hogy mindezt bezsebeljem a magam hasznára. Kényszerpálya volt ez. Az érdem az Emberszerető Istené a hit által. És persze a CSALÁD “intézményének” megtartó ereje által, de az is a Mindenható “találmánya”.

    És ne felejtsük ki hűséges feleségemet, aki 30 éve esküjéhez híven, tényleg “jóban-rosszban” kitartott mellettem. No és mára már felnőtté vált nagyszerű gyermekeim szeretetét! Boldog vagyok, és ezt kívánom mindenkinek, de ennél sokkal könnyebb út megtétele által!

    ÁLDÁS-BÉKESSÉG!!!

  38. Visszajelzés: Kirúgta Kerót az Operettszínház - FüHü

  39. ” Kerényi Miklós Gábor- Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Közvélemény!
    A személyemmel kapcsolatban felmerült vádakra reagálva kijelentem, ha bárkit bármivel megbántottam, ezúton kérek elnézést!
    Be kell, hogy valljam, sok élethelyzetben, sok megoldásban, stílusban, viselkedésben valóban közelítettem ahhoz a határhoz, ami még szerintem elfogadhatónak tekinthető. Tettem ezt a művészi érzékenység és a teljes belefeledkezés, a mérhetetlen művészi szabadságvágy okán. Megalázni valakit sohase volt célom! Ha valaki ezt mégis így érzi ezúton, de személyesen is szívesen kérek tőle elnézést, bocsánatot, bár szándékom szerint mindig a művészet valamilyen típusú megjelenéséért, a különleges belső világok felszabadítására törekedtem. Előadásaimban éppen úgy, mint a hétköznapi alkalmakor.
    Bízom benne, hogy ezt minden magát sértettnek érző kollégám elfogadja!
    A legnagyobb büntetés számomra az, hogy imádott színházam nyugalmának biztosítása érdekében meghoztam azt a döntést, amelyről már vasárnap tájékoztattam a nyilvánosságot!” …………./////// ” bár szándékom szerint mindig a művészet valamilyen típusú megjelenéséért, a különleges belső világok felszabadítására törekedtem” ——BOCSÁNAT..de rosszul lettem !!!!!

    • Nem akarom tovább szítani ezt a dolgot (megteszi ezt más) Számomra az az érdekes – a külföldi hírekkel együtt – hogy mindegyik elkövető most már bőven 50 felett van. Értem én ezt, de mégsem…Most vagy a mai fiatalok fejlettebbek érzelmileg vagy nem mernek kiállni az áldozatok valamiért….Valamit a régi rendszerben nagyon “jól” csinálhattak ezek az emberek, ha eddig tudták folytatni az üzelmeiket. Abba már bele sem merek gondolni, hogy akkoriban (a régi átkosban) miket engedhettek meg, ami végül eltusolásra került. Aki most 60+ éves az rendszerváltáskor lehetett 20-30 év között. Amúgy meg nehogy azt higgye valaki, hogy csak a színház ilyen. Nézzünk körül a jogászok, politikusok vagy az orvosok háza táján is. Az úgynevezett elit, aki jómódban él, hajlamos kicsit túltolni azt a biciklit….

    • Jó ez az írás, de hozzátartozik még az igazsághoz, hogy ebben a szakmában nagyon nagy a kiszolgáltatottság + ezeknek az embereknek a keze nagyon messzire elér…És ez működik abban a vonatkozásban is, hogy “az ellenségem barátja az ellenségem”. A rendszer működik rosszul, nem az egyén. Persze ez nem mentesít senkit, de ezzel már saját magának kell szembenéznie mindenkinek.

  40. Ezt találtam:

    “Őfelsége asszisztense voltam” – kitálalt KERO segédrendezője

    Nem hagytam, hogy taperáljon. Azt mondtam, Elég! „Nincs fenék és nincs mogyorózás.” „Nincs masszírozás, miközben épp az anyámat szidod.”

    Naplóstól, álkereszténységestől, politikai taktikázástól, háttérbe vonulástól, seggrepacsistól, szereposztástól kezdve minden igaz. Nem engem paskolt, odáig nem jutott el. Látta az ellenállásom, ezért még jobban alázott. A végén napi 16-18 órát dolgoztam. Kimerült voltam. Az év tavaszán kaptam egy A-típusú tüdőgyulladást. Ez volt a jel, arra, hogy abba kell hagyni.

    Kalmár Péter tökéletesen, árnyaltan és reálisan írta le az eseményeket. Akik dolgoztak vagy dolgoznak, az Operettben pontosan tudják, hogy minden szava igaz. Féleértés ne essék, a mai napig vannak, akik tisztességesen, becsületesen próbálnak helyt állni a gályázásban, „gyárban” Az új menedzsment-vezetés üdvözlésre méltó. Azonban addig, amíg „Őfelsége” nem lesz elűzve kártyavárából, addig nem lesz valódi változás. Addig lesznek pacsik és mutyik, addig végtelenül lehet alázni bárkit. Táncosokat, énekeseket, kórust. Addig a súgó sírva fogja súgni a szöveget. Addig a jó szakemberek sorra el fogják hagyni a házat.

    http://ellenszel.hu/2017/11/02/ofelsege-asszisztense-voltam-kitalalt-kero-segedrendezoje/

  41. https://mno.hu/grund/kerenyi-miklos-gabor-az-en-generaciomnak-teljesen-hetkoznapi-dolog-volt-a-fenekeles-2426435?utm_source=feed&utm_medium=rss

    ” Elborult a nap az égen, itt maradt a gyász a szégyen” Sajnos a híreket olvasva, a fejleményeket figyelve azt látom, hogy az éppen előbukkanó napvilág, kezd ismét beborulni. Azt gondolom, ha még IDŐBEN nem kerül napvilágra az összes létező szörnyűség , ami VALÓJÁBAN történt,.annyira sikeres lesz itt a mosakodás, és mosdatás, hogy a végén, csupán egy “generációs nézetkülönbség” lesz majd a konklúzió! MI VAN??? Azt is érdekesnek tartom, hogy az áldozat, aki 13 éves volt , amikor bántották, előbb vállalja eltorzított hangon az interjút, majd amikor ott lenne a idő, visszalép , csak üzenetet küld. Mi történt? Ki győzte meg , hogy hallgasson? Minden igyekezet arra mutat, hogy csupán pár elfenekelés történt , a művészi kitejesedés, és a jobbítási szándék, amolyan ősi nevelési módszer jegyében. Ha már ekkora port kavaró ügy lett a dologból, valóban derüljön ki minden, mert itt most nagyfokú elkenegetést érzek. TISZTA VIZET A POHÁRBA! Ha a tiszta víz, és “csupán ennyi” , oké! De nem megnyugtató a mosakodás, a MOSDATÁS, nem érzem igaznak. De ki tudja????!!!! Na akkor , hol is lakik az igazság? A MÁSIK : -Ja, a “nem tudtam róla, nem tudtunk róla”, tényleg nem életszagú, minimál szintem sem. Azt gondolom aki eddig , évekig, vagy évtizedekig csendben volt amolyan “cinkosként”, most inkább maradjon is csendben, ahelyett, hogy a “nem tudta, tudtunk róla” mantrát ismételgetni. SAJNOS EZ NEM IGAZ! Furcsának tartom, hogy amikor ilyen fokon megy a dolog elbagatellizálása, ekkor is csak a mosdatásra futja , hogy nem szólal, szólalt meg a lelkiismeret családos embereknél sem! De megértem, igazolni kell az eddigi csendet. Ha már borult a bili, ne maradjon szaros, mert a szaga örökké az orrokban marad. Boruljon ki az utolsó cseppig, hogy ki lehessen majd mosni! Talán ha valóban lesz per, ott majd kiderül MINDEN! LEGYEN ÍGY!

  42. Tisztelt Czapáry Veronika írónő! Őszinte szívvel drukkolok, hogy a feltáró és az áldozatokat segítő munkájában, ne inogjon meg !!! Maradjon meg ez az elszánt tűz, jól fejlett igazságérzet Legalább Önben !

  43. Visszajelzés: Kerényi Miklós Máté: “akármi derülne is ki, ő az apám” – Bulvar.tk

  44. Visszajelzés: Kerényi Miklós Máté: "akármi derülne is ki, ő az apám" | hamishirek.hu

  45. Az igazság úgy tűnik tényleg odaát van…. Ahogy elnézem nagy lett a kuss a médiában. Talán valaki odafent azt mondta, hogy “pssszt!!!” ???

  46. NO COMMENT !!!
    Vujity Tvrtko
    1 órája ·
    “…Jelezni szeretném, hogy sem akkor, sem most semmiféle oktató szándékot nem véltem, nem vélek felfedezni abban, hogy egy gyerekkel elhiteti, szörnyű bűnt követett el és ezért büntetést érdemel, majd levetkőzteti és ráparancsol, hogy hasaljon az íróasztalára. Akkor én csak szégyent, félelmet és amikor teljes erőből megütött a vállfával, szörnyű fájdalmat éreztem. Közös megegyezésről szó sem volt, hiszen én elmondtam, hogy nem érzem magam hibásnak, bűnösnek meg főleg nem…”
    Kedves Barátaim!
    Oldalam most híroldallá alakul át. Tegnap az Egyenes Beszédben, Rónai Egon mikrofonja előtt megszólalt az Operettszínház súlyos bűnökkel megvádolt egykori igazgatója és rendezője, Kerényi Miklós Gábor. Az élő adás után -még tegnap éjszaka- megkeresett az az egykori 13 éves fiú -ma már felnőtt, családos ember- akiről az adásban szó volt. Korábban nem ismertem őt, elmondása szerint azért keresett meg, mert tisztel és bízik bennem. Ez utóbbit tisztelettel köszönöm!
    A férfi egy levéllel keresett meg, majd később hosszan beszéltünk. Nem akar a sajtó nyilvánossága elé állni, nem akar szerepelni, ugyanakkor – ahogy azt korábban is hangsúlyozta- áll bármilyen bírósági eljárás elé. Nekem címzett levelét – kérésére és engedélyével- most változtatás nélkül adom közre.
    Vujity Tvrtko
    “Tisztelt szerkesztő úr!
    Kerényi Miklós Gábor az ellene felhozott vádakra reagálva esztelen hazudozásba és bugyuta magyarázkodásba kezdett Az én esetemre reagálva- amely a 1993-94 es színházi évadban az Operaházban történt-először azt állította, hogy több mint 40 éve nem dolgozott gyerekszereplőkkel- számomra ez nagyon furcsa, hiszen Lőrinczy György a vele készített riportban azt állítja, hallott egy Kerényi Miklós Gáborról rebesgetett gyermekmolesztálási ügyről, de ez Kerényi Miklós Gábor egyik erkölcsi bizonyítványában sem szerepel- majd másnap elismerte,hogy történhetett ilyen valami, de ez közös megegyezés alapján, oktató szándékkal történt.
    Rossz pedagógiai módszert választott –állítja,de egy gyerek megfélemlítése, megalázása,elfenekelése nem pedagógia,hanem perverzió. Jelezni szeretném, hogy sem akkor, sem most semmiféle oktató szándékot nem véltem, nem vélek felfedezni abban, hogy egy gyerekkel elhiteti, szörnyű bűnt követett el és ezért büntetést érdemel, majd levetkőzteti és ráparancsol, hogy hasaljon az íróasztalára. Akkor én csak szégyent, félelmet és amikor teljes erőből megütött a vállfával, szörnyű fájdalmat éreztem. Közös megegyezésről szó sem volt, hiszen én elmondtam, hogy nem érzem magam hibásnak, bűnösnek meg főleg nem. Az a lelki nyomás, terror amit verbálisan rám zúdított, bénító volt. Nem tudom megítélni, hogy az ő agyában hol húzódnak a határok, de számomra legalábbis betegesnek, perverznek tűnik, feketepedagógia. Akkor csak félelmet éreztem, de felnőtt fejjel már egyértelmű volt a szexuális töltet akkori megléte. Amit tett nem pedagógia, nem művészet, ez veszélyeztetés, bántalmazás, ez abúzus. Nem érdemes, sőt gusztustalan ismert művészek, pedagógusok mögé bújni.
    A hvg. hírportál nov. kilencedikén reggel megjelent cikkének alcíme: Kerényi Miklós Gábor elismerte, valóban elfenekelhetett egy 13 éves gyereket, ami szerinte pedagógiai hiba volt. Ehhez képest tegnap este Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában már mindent tagadott. Kero azt nyilatkozta, hogy szeretne szemtől szembe leülni velem, velünk és, hogy térden állva kérne bocsánatot… ettől eltekintek, hiszen mások megalázása számomra sem örömöt, sem élvezetet nem okoz, de szemtől szemben találkozhatunk,beszélhetünk erre lehetősége van…a bíróságon.
    Az akkor 13 éves áldozat”
    Fotó: részlet az ATV/Egyenes Beszéd, 2017.11.13-i adásából

  47. Újközépkori divat (New Medieval Fashion)
    avagy Kerényi Imre Miklós bukása

    Mint az köztudott, Kerényi Miklós Gábor az Operettszínhát Kossuth- és Erkel-díjas művészeti vezetője (korábbi igazgatója), azt követően, hogy többen szexuális zaklatással vádolták, nyugdíjazását kérte. Egy az ATV-ben készült interjúban totálisan megbántott, önérzetében vérig sértett, kvázi-halálra ítélt, tragikus hősként reprezentálja önmagát. Elmesél egy esetet, mellyel mintegy illusztrálni kívánja azt, hogy meghökkentő, szabályokat sértő viselkedése nem szexuális indíttatású, hanem egy egzaltált, célorientált, perfekcionista zseni intuitív és persze sikeres beavatkozása. Az ominózus szituációban állítólag úgy szoktatott le egy színészt a raccsolásról, hogy alsó nadrág nélkül az ölébe fektette, miközben a szájába egy ceruzát nyomott.
    Kerényi ténykedése annak a veszélyét példázza, amikor valaki önmagát karizmatikus hőssé magasztosítva kiemeli a közönséges emberek sorából, és olyan emberfeletti emberként (übermensch) tételezi, akire nem vonatkoznak az átlagra szabott szabályok. Számára az emberek, színészek eszközök egy magasabb rendű cél, az adott darab megvalósítása során. Élet és halál ura, Erosz és Thanathos (a Halál megtestesítője a görög mitológiában) felkent papja.
    Avishai Margalit jól ismert definíciója szerint “tisztességes az a társadalom, amelynek intézményei nem alázzák meg az embereket.” Szerinte a tisztességes társadalom mintegy keretet biztosít ahhoz, hogy egy adott közösség civilizált társadalommá váljon. “A civilizált társadalom olyan társadalom, amelynek tagjai nem bánnak megalázóan egymással”.
    Kerényi azt ATV-ben elhangzott interjúban beismeri, hogy az anyázáson kívül szinte minden sértő kifejezést megengedett magának a darabok megvalósítása közben. “Káromkodásból épített katedrálist.” A 21. század azonban az újközépkori neonomádok, és nem a “katedrálisok kora”.

  48. Hm ezt dobta nekem ma reggel a gép, ezt a talán kamu hírt. Bár nem mai, nekem ma jött fel. Bp-i ????? Jó lenne, ha minden csontváz kidőlne a lakat alatt tartott szekrényekből. Persze az igazak, a valódiak és ha nem a gyáva rettegés és szemet behunyás lenne az úr! De a legjobb az lenne, ha pl ez itt csak egy kacsa hír lenne, egy semmi valóságalappal nem rendelkező kamu hír !!!! De vajon az-e? Kamu -e? Azt gondolom, hogy csupán a bumeráng csap vissza, és találja telibe azt, aki eldobta valamikor. A többi néma csend ??? http://www.borsonline.hu/celeb/ujabb-botrany-a-lathataron-szexert-ad-szerepet-a-fovarosi-szinhazigazgato/142691

  49. Kedves Péter,
    Köszönet a bátorságért, hogy vállalt mindenféle valószítűsíthető és esetleges következményt… Minden tiszteletem, megbecsülésem az Öné!
    Őszintén remélem, hogy változik valami és nem fognak ilyen kiszolgáltatott helyzetbe kerülni művészek, akik erre tették fel az életüket…
    Köszönettel,
    Szilvia

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s