Nem félek a farkastól

Csurka nem antiszemita. Ő üldözött. Az aljas, számító, kapzsi, haszonleső, kútmérgező, cigány buzi zsidók üldözik őt és persze minden tisztes magyar embert. Ez így már mindjárt más, nem? Csurka és a korabeli nyilas, fasiszta, náci propaganda – persze annak csak a végefelé kitelesedett full extrás változata – abban tér el egymástól, hogy amíg Csurka és szellemtársai „üldözöttek”, addig a virtigli nácik (fasiszták, nyilasok) előbb üldözők, majd gyilkosok voltak. Csurka lépten-nyomon azt nyilatkozza, hogy ő nem bánt senkit. És ez így is van. Őt bántják. Ő nem antiszemita. A zsidók támadják és kiközösítik őt. És ez így is van. Csurka és kis kollégái tehát nem direktben, hanem mandinerből nácik (fasiszták, nyilasok).

A baj csak az, hogy mint erre pár sorral feljebb is tettem utalást: a korabeli náci (fasiszta, nyilas) ideológiák is így kezdődtek: a zsidók kebelezik be, a zsidók zsákmányolják ki, a zsidók uralják, a zsidók szedik a kamatot, a zsidók itatják le, a zsidók üldözik a rendes német, magyar, lengyel, orosz nemzetet… És aztán itt következett három pont, majd szép lassan megszületett a megoldás is, nem is akármilyen, hanem a végső: az endlösung.

Amikor egy „gazdanép” sikertelen, sértett, gazdaságilag bajban van, akkor így vagy úgy, de évezredek óta jóleső érzés ezt valakire rája kenni. Eleinte csak áldozati bárányokat vágtak le, később már népcsoportokat irtottak ki. És ugyan ettől nem lettek se sikeresebbek, se gazdagabbak, se sérthetetlenebbek, de kétségtelenül jó érzés volt utána körülnézni, és megállapítani, hogy oké, most már magunk közt vagyunk.

Talán az egyetlen biztató dolog az lehet, hogy a történelem – amellett, hogy persze mindig ismétli önmagát –, pontosabban a környezet mára elég jelentősen megváltozott: ma már van EU, ENSZ, NATO, internet, facebook (ezeknek ugyebár mind tagjai vagyunk), ergo most nem lehet mindezt titokban megcsinálni.

Ne féljetek tehát gyerekek! Akik ugyanis félnek tőlük, azok először kvázi preventív önvédelemből agresszívak lesznek velük, mire ők még agresszívabbak lesznek (s ez inkább az ő terepük), mire aztán tényleg lesz okuk immár nemcsak félni, hanem megijedni is azoknak, akik csak féltek tőlük, erre ők persze ismét szelíd bárányt játszanak, hogy „ugyan, tőlünk nem kell félni, sőt, mi félünk a ti kirekesztéseitektől” – majd kezdődik az egész előröl, és gyakorlatilag sosincs vége. Az egész oda-vissza provokáció manapság (hangsúlyozom: manapság!) már semmi másról nem szól csak egyfajta oda-vissza froclizásról, amely mögött persze (mi más?) kőkemény hatalmi és egzisztenciális pozícióharc van. Egészen addig, amíg tudomásul nem vesszük mi is és ők is, hogy nem félünk egymástól. Meg a farkastól.

Namármost, aki se nem vevő a kódolt antiszemitizmus megannyi finom és kevésbé finom változatára – magyarán nem definiálja magát fajvédő rovásíró mélymagyar kesergőnek – és noch dacu, még nem is zsidó, na, annak van igazán nehéz dolga velünk! Őket sajnálom a legjobban, mert rajtuk csattan az ostor, ugyanis azért egyikünkkel sem könnyű!…

Én zsidó vagyok, és nem félek. Igaz: nincs hatalmam, nincs vagyonom, tehát nem is fenyegetem se Csurkát, se szellemtestvéreit. Valószínű, hogy ezért nem is érzik úgy, hogy én veszélyt jelentek a számukra. Mint ahogy nem is. Ám ők sem rám!